Befektetési tanácsok június végére
A forint megállíthatatlanul erősödik, de nem árt óvatosnak lenni, mert amilyen gyorsan felépül a piaci emelkedés, olyan gyors lehet a visszarendeződés is. Használjuk ki a pillanatnyi helyzetet, vásároljunk külföldi devizákat, még akkor is, ha nem befektetési céllal tesszük.
A héten érdekes eseményeknek lehettünk szemtanúi, mind a nemzetközi, mind a hazai piacokon. Kiemelkedik a nemzetközi mezőnyből a hazai piaci teljesítmény, mivel – 2007 folyamán talán első alkalommal – felülteljesítővé vált a BÉT, de a forint erősödése is kiemelkedik a régióban, és világviszonylatban is. Korábban sokszor számoltunk be arról, hogy a hazai piaci mozgásokat a nemzetközi, szűkebb értelemben a régiós piaci hatások mozgatják, de ezúttal változott a helyzet. Látványos erősödést produkált a BUX, a forint a 250-es szint elhagyása után 246-ig meg sem állt az euróval szemben. De mik az okok, amik ezt a hirtelen váltást előidézték?
Devizapiac. A nemzetközi kereskedésben a jellemzően „hiteldevizák” (svájci frank, japán yen) tovább gyengültek, ezzel a carry trade ismét tovább pumpálta a befektetők nyereségeit.
Mivel új csúcsokra kerültek ezek a keresztárfolyamok, ma nehéz lenne megmondani, hogy meddig tart a lendület, de ma egyre inkább az az érzésünk, hogy ez már a bika futásának utolsó, hajrába forduló szakasza lehet. De ez nem megalapozott vélemény, inkább csak „zsigeri” megérzés. Az EUR/USD keresztnél azt látjuk, hogy a dollár trendszerű erősödése megállt. Az erősödést az amerikai kötvények emelkedő hozama váltotta ki, amikor 5,20 százalékig nőttek a tízéves állampapír hozamok a tengerentúlon. De érdemes figyelni ma is, mert a hozamok korrigáltak ugyan, egészen az 5,08 százalékos szintig, de aztán mára megint az 5,15-1,20 százalékos sávba állt be. Ez a gyengébb dollár mellett kitűnő befektetési lehetőséget kínál.
A hazai piacon a forint megállíthatatlanul erősödik, az euróval szemben egy hét alatt 2 százalékos mértékben. Ennek az okai között említhetjük az ismét erősödő carry trade aktivitást, de nem szabad elfelejteni, hogy csütörtökön Kóka János gazdasági miniszter egyértelműen állást foglalt az árfolyamsáv eltörlése mellett. A változó MNB-vezetés mellett ezt a lépést a kormány könnyebben véghez tudja vinni/vitetni, így a beáramló külföldi befektetések jelentős nyomást gyakoroltak a forint erősödése irányába. Később a nyilatkozat élét tompítandó, a miniszter már árnyaltabban fogalmazott, de ezt már a piac nem volt hajlandó meghallani.
A forint ezen körülmények között természetesen erősödött a vezető devizákkal szemben, de vigyázni kell, mert amilyen gyorsan felépül a piaci emelkedés, olyan gyors lehet a visszarendeződés is. Most itt az alkalom, hogy az erős forint mellett vásároljunk külföldi devizákat, még akkor is, ha nem befektetési célzattal tesszük, hanem a nyaralásra gondolva vásárolunk. Pillanatnyilag ajánlásunk szerint a dollár eszközök vétele javasolható, itt is a kötvény jellegű befektetéseket preferáljuk.
Kötvénypiac. Miért gondoljuk, hogy az amerikai kötvények magas megtérülésű befektetések? Azért, mert a dollár relatív gyenge, miközben a dollárkötvények kamata rég nem látott magasságokban van.
Látványosan lecsapódik a hazai piacon is a dollár kötvények hozamemelkedése, mert miközben a forint erősödik és jelentős tőke áramlik az országba, a kötvények hozama csak mérséklődni tudott, de a forint legutóbbi gyengülése előtti szintet nem volt képes elérni. Ennek oka egyértelműen a nemzetközi hozamszintek általános emelkedése. A gyorsan változó piaci viszonyok közt egyre több pletyka is hallható, ismét a sáveltörléssel kapcsolatban, amelyet a gazdasági miniszter nyilatkozata is támogatott. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy az ilyen jellegű pletykák inkább a piaci mozgások magyarázataként születnek és nem ezek a pletykák mozgatják a piacot. Tehát nem a farok csóválja a kutyát, mint ahogy az el is várható egy relatív fejlett piactól. A mai helyzetben a forinteszközök közül a kötvényeket érdemes tartani abban az esetben, ha hiszünk a sáveltörlésben. Ha nem bízunk egy ilyen döntés megszületésébe, akkor továbbra is marad a likviditási célzattal tartott rövid (3 hónap) lejárati idők tartása.
Részvénypiac. Na, itt aztán volt mit látni a héten. A Genesis árfolyama elszállt, miután bejelentette, hogy jelentős állami támogatást kapott napelem-gyártó high tech elképzelései megvalósítására. A részvény kereskedése felfüggesztésre is került, az emelkedés a nyitás után tovább folytatódott.
Ez a BUX egészére persze jelentős hatással nem volt, itt a Mol körül kialakult pletykák és események mozgatták meg a befektetők fantáziáját és ezzel együtt az indexet. A pletyka Rahimkulov úr további Mol vásárlási szándékáról szólt, amelyet az érintett cáfolt, de a tényszerű bejelentés már erősen pozitívan hatott; a Mol sajátrészvényeit az OTP-nek kölcsönözte, így a tíz százalékos sajátrészvény korlátozás nem gátja a továbbiakban a Mol saját részvényei tőzsdei vételének.
Így a Mol péntekre több mint 6 százalékot emelkedve elérte történelmi csúcsát. A Mol stratégiája egyértelműen az ellenséges felvásárlás elleni védekezést szolgálja, hiszen a magasabb részvényhányad feletti ellenőrzés és a részvényár emelkedés is a felvásárlást akadályozó tényező. Miközben – jegyezzük meg – a részvényesek is jól járnak, hiszen részvényeik árfolyama jelentős emelkedést mutat.
A mai helyzetben a részvények tartását ajánljuk, hiszen a mai emelkedés gyenge lábakon áll, tisztán spekulatív jellegű, mivel a hazai gazdaság helyzete és így az egyes tőzsdei cégek gazdálkodásában sem következett be jelentős változás. Tehát a fundamentumok változatlansága mellett a piaci árak növekedése túl gyorsnak tűnik… Persze a piac mindig igyekszik megelőzni a fundamentumok változását és nem elképzelhetetlen, hogy ezúttal a vásárlók jól döntöttek; a kibocsátók eredményei is javulnak a jövőben.
A nemzetközi részvénypiacok közül továbbra is a latin-amerikai befektetések lehetnek a legmagasabb hozamúak, de – bár jelentősen kockázatosabb – a korrekció utáni kínai részvények is emelkedhetnek. Itt azonban csak rövid befektetési időhorizonton érdemes gondolkodni a jelentősen megemelkedett volatilitás okán.
Állampapír piac:
- állampapírok: 3 hónap tartás (HUF), amerikai kötvények (USD) vétel
- vállalati kötvények: eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: eladás
- USA részvények: eladás
- Orosz részvények: eladás
- Egyéb feltörekvők: Latin-Amerika vétel/tartás
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények: kivárás
Befektetési alapok:
Target Return típusú alapok, Latin-Amerika részvény alapok
Fürjes Szabolcs
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.