Nem változott az infláció az euróövezetben
Az euróövezetben a tizenkét havi infláció 1,8 százalékos volt februárban, annyi, mint januárban - közölték az EU statisztikai hivatalában.
Az euróövezetben a tizenkét havi infláció hosszú idő óta, 2005. január óta első ízben tavaly szeptemberben került az Európai Központi Bank (EKB) legföljebb 2 százalékos célszáma alá. Azóta kissé feljebb kúszott, de az egyelőre bíztatóan 2 százalék alatti eredmények sem fogják elriasztani az EKB-t a kamatemelés folytatásától, mert a gazdasági növekedés, habár az idén lassulhat tavalyhoz képest, a korábban vártnál minden bizonnyal erősebb lesz, és továbbra is érződik inflációs nyomás.
Az Európai Bizottság február közepén 2,4 százalékos GDP-növekedést jósolt az euróövezetnek erre az évre - novemberben még csak 2,1 százalékot várt -, a tavalyi, 2,7 százalékos ütem után.
Az új becslés messzebbre került az EKB "nyugtalansági pontjától": a bank tavaly februárban módosított olvasatában az inflációmentes, azaz fenntartható GDP-növekedési képesség az euróövezetben közelebb van évi 2 százalékhoz, mint az addig becsült évi 2,5 százalékhoz.
A mostani általános várakozás az, hogy az EKB kamatszintje az első félév végén 4,00 százalékos lesz a mostani 3,50 százalék helyett, habár utána esetleg szigorításszünet következhet.
Mindazonáltal még nem vehető biztosra, hogy az EKB türelmes lesz az év második felében. Igaz, hogy a németországi áfa-emelés nem csapódott le teljes mértékben a januári árakban - írták az EKB elemzői a februári havi elemzésükben -, sőt, az aktuális olajárak, a tőzsdei olajárak és az előző időszak áralakulása alapján a jelentős kedvező bázishatások a tavaszi és a nyári időszakban progresszíven csökkenő inflációs rátákat eredményezhetnek - tették hozzá. Azonban "ezek a hatások átmenetiek lesznek, és 2007 későbbi szakaszában a kedvezőtlen bázishatások miatt az infláció ütemének ismételt emelkedése valószínűsíthető", írták a február 15-én megjelent havi jelentésben.
Az EKB-t az is további óvatosságra inti, hogy az M3-as pénzellátás beruházások vonzotta, meredek éves növekedése januárban is folytatódott, a 9,8 százalékos éves ütem - ugyanakkora, mint a decemberi volt - az euró bevezetése óta a leggyorsabb emelkedés, továbbra is messze meghaladva az EKB kamatpolitikáját megalapozó, 4,5 százalékos tűréshatárt. A tartósan erős pénzmennyiség- és hitelnövekedés alátámasztja azt a vélekedést, hogy az euróövezetben a széles értelemben vett pénzmennyiség továbbra is erőteljes ütemben bővül, és eddig még semmi sem utal arra, hogy a 2004 közepe óta tartósan tapasztalható növekedés megállna vagy esetleg megfordulna, írták az EKB szakértői.
Az EKB 2005. decemberig 2 százalékos, rekord alacsony szintet tartotta alapkamatát, 2003. június óta. Azóta hatszor emelt, egyenként negyed ponttal.
A külpiacok idén várható szűkülésén kívül a drágább euró miatt is talán lanyhul az exportlendület és az exportra számító beruházási fellendülés, ami az EKB szerint a túlhevült gazdasági növekedés, a nagy pénzkiáramlás és vele az inflációs nyomás ösztönzője, miközben a renyhe lakossági fogyasztás felől eddig sem érkezett infláció nyomás. A gazdasági növekedés szemlátomást elkerülte a lakosságot: tavaly az első háromnegyed évben, éves összehasonlításban, igen szerény 1,8 százalékon stagnált a lakossági fogyasztás növekedése.
Tavaly decemberben és előtte novemberben 1,9-1,9 százalékos, októberben 1,6 százalékos, szeptemberben 1,7 százalékos, augusztusban 2,3 százalékos, júliusban 2,4 százalékos, júniusban és májusban 2,5-2,5 százalékos, áprilisban 2,4 százalékos, márciusban 2,2 százalékos, februárban 2,3 százalékos, januárban 2,4 százalékos, 2005. decemberben 2,2 százalékos volt a tizenkét havi fogyasztóiár-emelkedés az euróövezet átlagában.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.