Befektetési tanácsok (január elejére)
A 2006-os évben erős szinten zárt a forint, magasan a BUX, a hozamok pedig a korábbiakhoz képest csökkentek. Ezek kedvező jelek lehettek a befektetők számára, mert a 2007-es évet lendületesen kezdték, de a lelkesedés hamar kifulladt.
A BÉT csúcsáról visszaesett, a hozamok stagnálni kezdtek, miközben a forint is gyengülni látszik a vezető devizákkal szemben. Közben az árupiac felé forduló befektetőknek is csalódniuk kellett, mivel a fémek és az olaj ára is csökkenni kezdett. Mi lehet a folytatásban?
Devizapiac. A devizapiaci események ismét az EUR/USD körül forogtak, hiszen a gyenge amerikai makrogazdasági adatok a dollár gyengülését hozták, de az eurózóna kedvező gazdasági adatai is a zöldhasú gyengülését vetítették előre. De közben gyűlnek a viharfelhők. A német gazdaság 2006-ben jól teljesített, az export jelentősen bővült, a foglalkoztatottság szintje javult, de a forgalmi adó emelése, valamint a várható munkaerőpiaci intézkedések ismét nyomás alá helyezhetik Eurpa legnagyobb gazdaságát. Tehát a fejlett piacokon emelkednek a kockázatok; a fejlődők esetében pedig éppen itt lehet az ideje egy profit- realizálásnak.
Jól látható, hogy az 1,33-as EUR/USD szint erős ellenállás. Immár másodszor táncol vissza a dollár erről a szintről és várakozásaink szerint a továbbiakban sem lesz ez másképpen. Most tehát azt tudjuk javasolni, hogy az 1,33-as szint közelében érdemes lehet dollárt venni, ez után minden esély megvan arra, hogy 1,30-as szint alatt zárjunk pozíciókat.
A gazdasági növekedési kilátások tehát korántsem olyan fényesek, mint azt az elemzők 2006 végén gondolták. Ennek sok oka van, de főképpen az, hogy a fejlődő piacok munkaerőköltségei folyamatosan emelkednek, miközben felzárkózásuk is jelentős; így a relatív elmaradottság is folyamatosan csökken, ami a potenciális növekedési lehetőségeket szűkíti.
Az utóbbi időszakban az összes feltörekvő piaci deviza jelentősen erősödött a vezető devizákkal szemben. Ez egyrészt az új befektetéseket drágítja meg, másrészt jó lehetőséget biztosít a fejlett piaci befektetőknek arra, hogy a nyereségeiket végre learassák. Így nem elképzelhetetlen egy korrekció kialakulása.
Igaz ez a forintra is, ami a 2006-os év utolsó negyedében „jól hajrázott”, jelentősen erősödött, de a 2007-es év már gyengülést hozott. Az elemzők várakozásai szerint is gyengébb forintra kell számítanunk a jövőben, így a jelentősebb euró-pozíciók kiépítésének eljött az ideje. Tehát a forinttal szemben érdemes euróban befektetni, de a nagyobb kockázatot kedvelők dollár-alapon is építhetnek befektetéseket.
Kötvénypiac. A dollár gyengülése érezhető volt a tízéves amerikai államkötvények hozamán is, enyhén emelkedtek az utóbbi időben. Az euró alapú kötvények hozama is emelkedik, bár még kisebb ütemben; de ne felejtsük el, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő FED következő lépése már kamatvágás lehet, míg az Európai Központi Bank (ECB) tovább emelheti a kamatokat.
A hazai piacon jól látható, hogy egy év alatt jelentősen változtak a hozamok az idő előrehaladtával. Az egyes lejárati szegmensek jelentős mozgásokat produkáltak. Jól látható, hogy megfordult a hozamgörbe, a rövid oldalon emelkedést, míg a hosszú oldalon csökkenést láthatunk. A folyamat azonban nem zárult le, de a változás iránya megváltozhat. A fejlett piacokon bekövetkező hozamemelkedés magával húzhatja a hosszú kötvények hozamát, míg a rövid oldalon a jegybanki alapkamat csökkentése mérsékelheti a hozamszinteket. Ma ezért az éven belüli lejárattal rendelkező instrumentumok tartását javasoljuk.
Részvénypiac. Úgy tűnik, hogy a részvénypiacok is túljutottak a csúcson, a 2007-es év egyelőre csökkenéseket hozott. Még a Távol-Keleten is megtorpant a gyors növekedés, pedig – elvileg – az olcsóbbá váló nyersanyagok és energiahordozók kedveznek a nyitott, exportorientált gazdaságoknak, ahol ezeket a termékeket import útján szerzik be. Az amerikai lassulás viszont a keresleti oldalról jelenthet problémát ezeknél a gazdaságoknál.
Ma tehát a feltörekvő piacok esetében fokozott óvatosságot követel a részvénypiaci befektetés. Különösen igaz ez Oroszországra, ahol az olaj világpiaci áresése komoly problémákat okozhat, mivel a jelenlegi növekedési ütem aligha lesz tartható. Recessziótól nem kell tartani, de az 50 USD alatti olajárak már a vállalati nyereségek újragondolására késztethetik a befektetőket.
A kínai, az indiai részvénypiacot az amerikai lassulás veszélyezteti, míg a feltörekvő Európát az eurózóna lassulása fékezheti, illetve a makrogazdasági feszültségek, különös tekintettel Magyarországra. Ezen körülmények között a részvényekre általánosan eladást javasolunk. Inkább készpénzben érdemes várakozni egy ideig, mint egy jelentős 20-30 százalékos esést elszenvedni.
Állampapír piac:
- állampapírok: 1 év alatti lejáratok tartása
- vállalati kötvények: eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: eladás
- USA részvények: eladás
- Orosz részvények: eladás
- Egyéb feltörekvők: Kína, Dél-Amerika: eladás, Kelet-Európa: eladás
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények: eladás
Befektetési alapok:
Target Return típusú alapok
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.