2006. november. 15. 18:19
MTI
Utolsó frissítés: 2006. november. 15. 18:22
Gazdaság
A magyar kormány pert indít az Európai Bíróságnál
A kormány benyújtja a keresetet az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságához a magyar gabonatermelőket hátrányosan érintő, november 1-jétől alkalmazandó európai uniós rendelet megsemmisítése érdekében - közölte a szerdai kormányülést követően a Kormányszóvivői Iroda.
A kormány szerdai ülésén döntött a kereset benyújtásáról, azt a Külügyminisztérium a napokban benyújtja az Európai Bírósághoz. Az uniós bírósági eljárás kezdeményezésének konkrét magyar indoka az, hogy az Európai Unió október második felében közzé tett rendelete megváltoztatta a kukorica intervenciós felvásárlásának minőségi feltételeit.
A magyar agrárkormányzat szerint a rendeletben foglaltak lényegében jogi nonszenszt jelentenek, mivel a feltételeket egy termelési ciklus közben változtatta meg az unió. Erre a közösség életében még nem volt példa. A magyar szakértők véleménye szerint ez a tény is alátámaszthatja azt, hogy mindenképpen jogorvoslatot kell kérni az Európai Unió bíróságától.
A november 1-jén hatályba lépett szigorítás lényege, hogy bevezetik a kukorica esetében a hektolitersúly mérését, azaz egy hektoliter kukoricának 71-73 kilogrammnak kellene lennie az új direktíva szerint. A termés nedvességtartalma 14,5 százalék helyett 13 százalék lehet. Az úgynevezett törtszem arányt 10-ről 5 százalékra kell csökkenteni, míg a hősérült szemek arány 3 százalék helyett 0,5 százalék lehet.
A megváltoztatott minőségi követelmények automatikusan kizárják a magyar kukorica egy részét az uniós intervencióból, mivel ezt a magyar termelők egy része a fajtaösszetétel, illetve az ország természeti adottságai miatt nem képes teljesíteni.
A kifogásolt rendelettel kapcsolatban - még annak november 1-jei életbe lépését megelőzően - mind a magyar európai parlamenti képviselők, mind pedig a magyar érdekképviseleti szervezetek brüsszeli megbízottai határozott lépéseket tettek a Bizottságnál. Sikertelenül.
A magyar szakértők ugyanakkor jelenleg úgy vélik, a szóban forgó rendelet hátrányos lehet a magyar gazdálkodók számára, most azonban nincs pánikra ok, mivel a kukorica ára kedvező és jelenleg meghaladja az intervenciós árat. Ezért a magyar gazdálkodóknak nem kell attól félniük, hogy termésük eladhatatlanná válik.
A megváltozott paraméterek alapján is - a szakértői vélemények szerint - a jelenlegi termés mintegy 80 százaléka megfelel az uniós előírásoknak. A hozzáértők most inkább azt tartják gondnak, hogy nem áll elegendő szállítási kapacitás rendelkezésre ahhoz, hogy a kukoricát ki lehessen vinni az országból.
Jelenleg keresleti piaca van a kukoricának, azaz a szabadpiaci ár meghaladja az intervenciós árat. Nyugat-Európában ugyanis sok helyen nem kedvezett az időjárás ebben az évben a kukoricatermelőknek.
Így a szakértők szerint az idén nemigen kell a kukorica intervenciós felajánlásával számolni Magyarországon. Hosszabb távon viszont az új minőségi paraméterek alkalmazása csökkentheti a kukorica árát.
Az unió intervenciós gabona-felvásárlási rendszerébe Magyarország EU-csatlakozását követően kapcsolódhatott be. Ez a magyar gazdálkodók számára azért jelentett az addiginál biztosabb bevételi forrást, mert az uniós intervenciós ár - a tonnánkénti 101 euró - akkor még meghaladta a szabadpiaci árakat.
Így a gazdálkodók jelentős mennyiségű, mintegy 8 millió tonna búzát és kukoricát ajánlottak fel mind 2004-ben, mind pedig 2005-ben uniós átvételre. Ez az intervenciós készlet már apadt, annak köszönhetően, hogy a magyarországi raktárakból jelentős mennyiségű gabonát - elsősorban búzát - elszállítottak.
Jelenleg a magyar raktárakban 5-6 millió tonna gabona található, amelyből 4-4,5 millió tonna a kukorica. Az unióban felvásárolt összes kukoricakészlet mintegy 80 százalékát a magyar kukorica tesz ki. Az unió illetékesei ezt - vélelmezhetően - sokallva, döntöttek a minőségi paraméterek megváltoztatása mellett, hogy így csökkenthessék a raktáron lévő készletek nagyságát.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2006. október. 11. 15:07
Uniós kukoricaintervenció: a kormány az Európai Bírósághoz fordul
Gazdaság
MTI
2006. február. 09. 12:17
Továbbra sem jöhet hozzánk génmódosított kukorica
Világ
MTI
2006. augusztus. 02. 16:02
Szélsőségesek intéztek támadást egy kukoricaültetvény ellen
Gazdaság
MTI
2005. november. 03. 11:57
Bejöhet a gémmanipulált kukorica Európába
Gazdaság
MTI/hvg.hu
2006. október. 11. 16:26
Több millió tonna kukorica akadhat el az új EU-szabályon
Gazdaság
MTI
2005. január. 19. 18:49
A kormány felfüggeszti egyes génkezelt kukoricafajták forgalmazását
Hét nap
2006. október. 11. 00:00
KUKORICACSATA
Gazdaság
MTI
2006. október. 19. 17:38