2006. szeptember. 18. 12:11 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 18. 12:10 Gazdaság

Befektetési tanácsok (szeptember harmadik hetére)

Az elmúlt hét érdekes eseményeket hozott mind a nemzetközi piacokat, mind a hazai piacot tekintve. A kelet-európai régió összességében erősödni tudott, kiemelkedő volt a hazai részvények emelkedése.

A nemzetközi piaci hangulatot az olajárak esése határozta meg. A bányavállalatok, a jelentős kitermelési kapacitással bíró olajtársaságok részvényei esni kezdtek, míg az autógyártók, illetve a vegyipari részvények jól szerepeltek. A regionális mozgásokat tekintetében is az volt a döntő, hogy az adott térség nettó eladói, vagy vevői pozícióban van az olaj és az energiahordozók, valamint a nyersanyagok tekintetében.

Ennek megfelelően a kelet-európai régió összességében erősödni tudott. Érdekes, hogy ezúttal a hazai részvényár-emelkedés kiemelkedő volt, amely emelkedésben a már említett okokon kívül az egyedi részvényekre ható tényezők is szerepet játszottak. A forint pozíciója is javult az euróval szemben, de a dollárhoz mérten is erősödött. Sőt a svájci frankkal szemben is megfigyelhető volt a hazai fizetőeszköz emelkedése, ami a hiteltermékek szempontjából kiemelkedően fontos tényező a következő időszak tekintetében.

Egy kicsit kilóg a sorból az orosz piac teljesítménye, ugyanis nettó olajexportőrként a piaci esést kellett volna elszenvednie, azonban a kedvező makrogazdasági pályát ma már a gyengébb olajbevételek sem veszélyeztetik, hiszen az ország külső és belső adósságállománya az utóbbi időben meglehetősen alacsony szintre esett vissza.

Devizapiac. A devizapiaci események ezúttal minket is megtréfáltak, hiszen nem számítottunk a dollár erősödésére – legalábbis nem ilyen mértékben.





















E cikk megírása után jelenik meg az Egyesült Államok augusztusi fogyasztói árindexe és ipari termelés adata, valamint a Michigan egyetem bizalmi indexe. Ezek most különösen fontos tényezők lesznek, hiszen a csökkenő olajárak segíthetnek a várható gazdaság visszaesés elkerülésében, illetve az infláció szintjét is kedvezően befolyásolhatják. Ez azt jelenti, hogy a kamatemelési periódus nagy valószínűséggel befejeződik, így a továbbiakban nem a kamatváltozások várható mértéke és iránya, hanem a kamatszintek – várhatóan hosszabb ideig változatlan – abszolút értéke határozhatja meg a keresztárfolyamok alakulását. Így mivel a tengerentúlon magasabb kamat- és hozamszintek alakultak ki a dollár további erősödése sem kizárt. Ezt csak az vetheti vissza, ha a gazdasági növekedés a várt alatt – esetleg negatív tartományban – alakul. Ebben a helyzetben kivárást ajánlunk, de a dollár eladása és euró vétele az 1,25-ös EUR/USD mellett már indolkolható.

Adjunk el mindent! (Oldaltörés)


Kötvénypiac. Mivel a nemzetközi piacokon a fejlett gazdaságok tekintetében a kamatemelési várakozások csökkentek az elmúlt napokban, a kamat- és hozamszintek is mérséklődtek. Bár csak kis mértékű csökkenés történt, mégsem elképzelhetetlen, hogy ez egy új trend kezdete.




Itthon sem volt jelentős változás, de – adva némi esélyt a trendfordulónak – ezúttal már a 3 éves szegmens vétele is kifizetődő lehet. Természetesen „nem vennénk mérget” az emelkedő trend kialakulására, ezért ezekkel a vételekkel a kötvény-portfoliót maximum 30 százalék erejéig érdemes feltölteni. A továbbiakban egyébként az EUR/HUF 270-280-as szintje közötti mozgást várunk, míg a hozamok tekintetében az ehhez rendelhető 50 bázispontos kilengéseket feltételezünk, ami most a kötvények vételét jelentheti, míg a 270-es szinthez tartozó hozamok már eladási szintek lehetnek.

Részvénypiac. A nemzetközi mozgásokról már a bevezetőben szóltunk, de azt hozzá kell tennünk, hogy a heti változások – bár markáns elmozdulásokat is láthattunk – nem jelentik hosszú távú trendek kezdetét, vagy az eddigi trendek változását. Ennek az oka, hogy a nemzetközi piaci hangulat még sérülékeny, az olajárcsökkenés hatása az inflációra csak később jelenhet meg, miközben a recesszió irányába való tolódás veszélye továbbra is fennáll, különösen az Egyesült Államok tekintetében. Biztató jel viszont - a hazai piacra nézve -, hogy a feltörekvő piacoknak ez a helyzet, illetve ennek a trendnek (olajáresés) a folytatódása pozitívan hatnak a gazdasági növekedésre, miközben a térség terméke iránti külső kereslet növekedése nem okoz áremelkedéseket a belső piacon.



A hazai piac így újra a korábbi ellenállásnak bizonyult 23 000 pontos szintre emelkedett, miközben a forgalom is jelentős emelkedést mutatott. A forgalom kiemelkedő szintje elsősorban a hosszú idő óta gyengélkedő, ám a héten drasztikusan emelkedő OTP részvényeinek köszönhető.

Medget Rahimkulov a Borsodchem eladásából befolyó összegen felüli tőkét fordított az utóbbi időszakban a bankrészvények vásárlására, így részesedése elérte az 5 százalékos szintet. Stratégiája érthető és világos, mint minden eddigi Magyarországi részvényügylete; a részvények vétele és nagytulajdonossá válás után vagy a társaság irányításának átvétele, vagy – jelentős nyereséggel – szakmai befektetőknek történő eladás lehet a cél. Ma inkább a második verzió látszik valószínűnek. Ebben az lehet a ráció, hogy a meglehetősen szétdarabolt tulajdonosi szerkezetű OTP irányítása relatív alacsony tulajdoni hányaddal is irányítható, de nem szabad elfelejteni, hogy a menedzsment jóváhagyása nélkül ez csak terv maradhat, megvalósíthatósága erősen kérdőjeles. Az viszont érdekes lehet, hogy ki, vagy kik lehetnek a tulajdonosai az Egyesült Államokban bankokban letétbe helyezett OTP részvényeknek.

Ajánlásunk – a nagyobb áremelkedéseknek köszönhetően – eladás!

Ajánlás (Oldaltörés)


Állampapír piac:

- állampapírok: 3 hónap - tartás, 3 év - vétel (max. a kötvény-portfolió 30 százaléka erejéig)

- vállalati kötvények: eladás

Nemzetközi részvénypiac:

- EU részvények: eladás

- USA részvények: eladás

- Orosz részvények: tartás

Hazai részvénypiac:

- Hazai részvények: eladás

- Befektetési alapok:

Ingatlanba fektető részvény alapok (EUR-ban denominált)










zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.