2006. szeptember. 07. 13:35 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 07. 13:34 Gazdaság

Még nyolc napig lehet diákhitelt igényelni

Nyolc napjuk maradt azoknak, akik új diákhitel-igénylőkként már az első kifizetési napon, október 13-án szeretnének pénzhez jutni; nekik ugyanis szeptember 15-ig kell benyújtani igénylésüket.

A diákhitel összege akár 150 ezer - a költségtérítéses képzésben résztvevő hallgatók számára pedig akár 200 ezer - forint is lehet, hiszen a hitelt a hallgatók a tanulmányi félévre egy összegben is felvehetik - közölte Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója.

Az igényléseket a kijelölt postahivatalokban és Diákhitel Központtal együttműködő bank- és takarékszövetkezeti fiókokban kell benyújtani. Az érintetteknek a papírok beadása mellett - lehetőség szerint szeptember közepéig - be is kell iratkozniuk vagy jelentkezniük tanintézetükbe, hiszen a jogszabály szerint diákhitelt csak beiratkozott vagy bejelentkezett hallgató kaphat.

Akik már korábban is kaptak diákhitelt, s már van szerződésük, azoknak új igénylést nem kell beadniuk. Az októberi utalás érdekében azonban nekik is célszerű mihamarabb beiratkozniuk vagy bejelentkezniük tanintézetükbe, illetve módosítási igényüket, adatváltozásukat is szintén ajánlatos gyorsan bejelenteni a megújult www.diakhitel.hu honlapról letölthető nyomtatványokon a Diákhitel Központnak.

A közelmúltban életbelépő új jogszabály következtében a diákhitel rendszere jelentősen megújult; bővült az igénybe vehető lehetőségek, valamint a jogosultak köre, egyszerűsödött, átláthatóbb lett az ügymenet - áll a dokumentumban.

A 2006/2007–es tanévben választható havi hitelösszeg 15, 21, 25 vagy 30 ezer forint, amely a költségtérítéses képzésben résztvevők számára kibővült a havi 40 ezer forintos hitelösszeg választásának lehetőségével is. A kamat a korábbi kedvező pénzpiaci mozgások következtében ismét csökkent, mértéke szeptember 1-jétől csupán 9,5 százalék.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.