2006. augusztus. 16. 19:13 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 16. 19:18 Gazdaság

Enyhén emelkedett a tőzsdeindex

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,84 pontos emelkedéssel, 21791,44 ponton zárt szerdán, ez a keddi záró értékhez képest ez 0,28 százalékos erősödés.

A részvénypiac forgalma csaknem 18,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva. A reggeli lendületből veszített ugyan a Budapesti Értéktőzsde, de amennyiben New Yorkban kitart a kedvező inflációs adat okozta lendület a nap végéig, csütörtökön ismét jelentős emelkedés várható Vavrek Zsolt, az Equilor befektetési Rt. üzletkötője szerint.

A szakember kiemelte az OTP Bank papírját, amely forgalmát tekintve a nap vezető papírja volt, és folytatni tudta a kedden indult emelkedést. A Mol viszont a bíztató kezdethez képest visszaesett, és alulteljesítő volt a világ olajrészvényei között.

A kisebb papírok közül kiemelkedő volt a Synergon, amelynek befektetői a hetek óta tartó tulajdonosi átrendeződést kedvezően fogadták - mondta el a szakember. Szerdán jelentős forgalomban újabb 19 forinttal 907 forintra növekedett az árfolyam. A Mol árfolyama 65 forinttal, 0,30 százalékkal 21570 forintra emelkedett, az olajtársaság részvényeivel 4,2 milliárd forint értékben kereskedtek.

Az OTP 10,4 milliárd forintos forgalomban 50 forinttal, 0,79 százalékkal drágult, 6375 forintot ért a kereskedés végén. A Richter árfolyama 120 forinttal, 0,27 százalékkal 44015 forintra nőtt. A másik gyógyszergyártó, az Egis 495 forinttal, 1,62 százalékkal 30000 forintra gyengült. A Richter részvények forgalma 1,1 milliárd, az Egis papíroké 0,3 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom részvények ára 2 forinttal, 0,23 százalékkal 871 forintra csökkent, 0,6 milliárd forintos forgalomban. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2,33 ponttal, 0,11 százalékkal 2133,08 pontra nőtt.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.