A dioxin-ügy miatt perelné a sertéstartókat a Hússzövetség
Jogi lépéseket fontolgat hitelrontás miatt a Magyar Sertéstartók Szövetsége ellen a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) - közölte Menczel Lászlóné. A szövetség titkára szerint a húsfeldolgozók hitelét rontó hamis állításokat közöltek a sertéstartók.
Jankó Ferenc, a Hússzövetség elnöke, a Hungary Meat vezérigazgatója közölte: a magyar húsipari cégek azért kényszerülnek sok esetben élőállat- vagy húsbehozatalra külföldről, hogy termelésüket fenn tudják tartani. Magyarországon ugyanis évek óta egyre kevesebb sertést tartanak, a múlt évben a csökkenés már elérte az egymillió darabot.
A húsfeldolgozók csak úgy tudnak piacon maradni, ha a hiányzó alapanyagot külföldről hozzák be - mutatott rá Jankó Ferenc. Ha ezt nem tennék, az exportpiacok kerülnének veszélybe, illetve a belföldi keresletet sem lehetne teljes mértékben kielégíteni - tette hozzá.
Román Gyula, a Debreceni Hús Rt. elnöke azt hangsúlyozta, hogy Hollandiában a holland állategészségügyi hatóságok tárták fel azt a tényt, hogy a sertések takarmányába dioxin került. Ezért a holland hatóságok zárolták azokat a sertéstelepeket, amelyek vásároltak a fertőzött takarmányból. A szakember szerint ez azt jelenti, hogy ezekről a telepekről semmiféle fertőzött termék nem kerülhetett ki, mert minden forgalmat megtiltottak.
Így Román Gyula szerint nem kerülhetett Hollandiából, illetve Belgiumból fertőzött sertés, sem sertéshús Magyarországra, azt mind a helyi, mind pedig a magyar állategészségügyi hatóság ellenőrizte. A szakemberek felhívták a figyelmet, hogy az uniós csatlakozást követően a magyar piacon jelentős mértékben megnövekedett a verseny. A különböző kereskedelmi láncok önállóan bonyolítják vásárlásaikat külföldről. Ezen termékek minőségéért a magyar feldolgozók nem felelnek.
A Hússzövetség tagjai csak azt tudják garantálni, hogy az általuk gyártott és forgalmazott termékek minden tekintetben megfelelnek az állategészségügyi és higiéniai követelményeknek. Így garantált az egészségvédelem és a nyomon követés kritériuma is - hangoztatták.
A Hússzövetség képviselői szóltak arról, hogy a magyar sertéstartók a jelenlegi magas belföldi sertésár fenntartásában érdekeltek. Ezért több feldolgozó is saját sertéstartó telepek működtetésén, illetve bérhizlaltatáson gondolkodik, vannak olyan cégek, amelyek ezt már be is vezették.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.