2006. február. 05. 12:35
MTI
Utolsó frissítés: 2006. február. 05. 13:56
Itthon
Betegen elhullott sertésből lakmároztak Hernádcécén
Betegségben elhullott sertéseket ettek, illetve értékesítettek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádcévén, ahol a sertéstelep dolgozói a gyanú szerint eladták az állattetemeket - közölte a rendőrség vasárnap.
Az encsi rendőrség ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyben - olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalos honlapján közzétett közleményben.
Az eddigi adatok szerint "a hernádcécei sertéstelepről az elhullott sertések tetemeit az ott dolgozók kiviszik, azokat feldolgozás, illetve tovább értékesítés céljából eladják". A nyomozás során már bizonyossá vált, hogy az említett Borsod-Abaúj-Zempléni település telepéről kerülnek ki elhullott sertések tetemei, amit saját fogyasztásra, illetve értékesítésre is felhasználtak a helybeliek - áll a közleményben.
A rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki egy hernádcécei férfit, miután a nála végzett házkutatás során bűnjelként húsféleségeket foglaltak le. A húsokat a főállatorvos vizsgálja. Ezt követően derülhet ki: az elhullott állatok húsa egészségre ártalmas közfogyasztási cikknek minősül-e.
Radóczy Mariann, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei ÁNTSZ ügyeletes orvosa elmondta, hogy a környék több településén és Miskolcon, a Búza téri piac pecsenye sütőinél az elmúlt hétvégén ellenőrzéseket végeztek. Összesen 21 vendéglátó és étkeztető egységet vizsgáltak meg, különös hangsúlyt fektetve a húsfélék eredetének igazolására.
Valamennyi helyen számlákkal igazolták a hús eredetét, és megbetegedésről sincs az ÁNTSZ-nek tudomása - tette hozzá az orvosnő. A rendőrség elsődleges adatai szerint a hernádcécei sertéstelepen az állatok tüdőgyulladásban, illetve mellhártya-gyulladásban pusztultak el. Aki ártalmas közfogyasztási cikket forgalomba hoz, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - áll a rendőrség tájékoztatójában.

Világ
MTI
2005. október. 24. 08:03
A H5N1-et mutatták ki a brit karanténban elhullott papagájban
Gazdaság
MTI
2005. november. 08. 14:14