2006. január. 09. 15:03 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 09. 15:21 Gazdaság

Kína olajmezőt vásárolt

Kína állami olajvállalata Nigériában vásárolt kitermelésre kijelölt területet,és további tervei is vannak ebben az iparágban.

Kína állami olajvállalata, a CNOOC cége megállapodott nigériai partnerével, hogy 2,27 milliárd dollár kézpénzért 45 százalékát veszi meg Nigéria egyik nagy tengeri olaj- és gázkitermelésre kijelölt félezer négyzetmérföldes területének a Niger folyó deltájában. A két ország kormányának is jóvá kell még hagynia a közös kitermelésre vonatkozó megállapodást.

A CNOOC-egység még közel azonos nagyságú összeget költ a több mint ezer méter mélyen lévő tengeri blokk előkészítésére a kitermeléshez, ami a tervek szerint 2008-tól indulna el. A nigériai vásárlás része a CNOOC földrajzi diverzifikációs törekvéseinek. Mint ismeretes, ennek jegyében vásárolta volna fel az amerikai Unocal olajvállalatot is, amely terve megfeneklett a washingtoni törvényhozás ellenállásán.

A szénhidrogént rejtő tengeri talpazaton lévő mezőket jó öt éve fedezte fel a francia Total olajtársaság, és a jelentések szerint a jelenleg becsülteken túl további készleteket is rejt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?