Szinte senki sem kapta fel a fejét, amikor tavaly szép csendben az észak-iraki autonóm kurd terület nyugati részét irányító Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) kőolajkutatásról írt alá megállapodást a norvég DNO vállalattal. Márpedig minden bizonnyal ez volt az első, új fúrásokról szóló szerződés Irak 2003-as megszállása óta. Ám annál nagyobb volt a döbbenet Bagdadban december elején, amikor ünnepélyes ceremónia keretében a határ melletti Zakho városánál megkezdték a próbafúrásokat, erősítve azokat a szunnita félelmeket, melyek szerint Irak etnikai és vallási kantonokra bomlik, ha az országon belüli különböző régiók - saját szakállukra és persze hasznukra - energetikai megállapodásokat kezdenek kötni külföldi vállalatokkal és kormányokkal.

Iraki és nemzetközi jogi szakértők megkérdőjelezik ugyan az ügylet tisztaságát, ám az október 15-ei népszavazáson elfogadott alkotmány nem egyértelmű a tekintetben, hogy az új kőolajkutatások a központi vagy pedig a regionális kormány alá tartoznak-e. Valójában a december 15-ei választáson létrejött új parlament feladata lenne, hogy pontosan tisztázza a hatásköröket és az olajjövedelmek elosztását. A kurdokat azonban a jelek szerint mindez nem is igazán érdekli, hiszen Nercsivan Barzani, a KDP által irányított iraki terület kormányfője leszögezte: annyi szenvedés után Kurdisztán népét illeti saját földjének kincse. A kurd régió keleti felét kormányzó másik kurd párt, a Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK) hasonló olajmegállapodásokra készül.

Egész Irak számára aggasztó lehet ugyanakkor, hogy ha megvalósul az az amerikaiak által támogatott terv, miszerint jövőre amerikai és brit olajmultik kapnák az iraki kőolajtartalékok kiaknázásának lehetőségét. A termékmegosztáson alapuló megállapodások ugyanis aránytalanul nagy hasznot nyújtanának a kitermelést végző vállalatoknak, a brit BBC elemzése szerint 40 dolláros hordónkénti olajárat alapul véve például a következő 25-40 év alatt Irak akár 200 milliárd dollárt is veszíthet.