2005. november. 23. 10:50 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 23. 11:03 Gazdaság

Jelentősen erősödött a forint

A nemzetközi piacokat is megmozgató árfolyam átrendeződés volt a bankközi devizapiacon. A szakértők szerint az ok a dollár gyengülésében keresendő.

A forint jelentősen erősödött a bankközi devizapiacon szerdán reggel, az eurót 252,50/60 forinton jegyezték, szemben a kedd délutáni 254,05/15 forintos árfolyammal.

A forint 55 bázisponttal 10,56 százalékra erősödött a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.

A nemzetközi piacokat is megmozgató nagy árfolyam átrendeződést a dollár gyengülésével magyarázzák. Szerdán reggel 213,70 forint körül jegyezték az amerikai valutát, több mint három forinttal gyengébben a kedden délutáni 217 forint körüli kurzusnál.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED magyar idő szerint kedden este jelentette meg legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét, amely a piaci értelmezés szerint azt sejteti, hogy legfeljebb egy-két kamatemelés van már csak hátra. A piaci árazások ehhez képest előre szaladtak, ennek a korrekciója folyik kedd éjszaka óta - mondják a piacon.

A szerdai nap a dollárról szól majd, további jelentős gyengülése átmenetileg jót tehet a feltörekvő piaci valutáknak - mondják a kereskedők. Reggel a régió valutái erősödésnek indultak, de csütörtökön és pénteken ismét megfordulhat az árfolyamok mozgása, mivel az amerikai piacok zárva tartanak majd.

Az állampapírok másodpiacán 10-15 bázisponttal csökkentek a hozamok reggel. A bankközi forintpiacon a bő likviditás következtében az overnight és a tomnext kamat 20-30 bázisponttal 5,30/50 százalékra csökkent.

zöldhasú
Hirdetés