2005. június. 28. 14:41 Utolsó frissítés: 2005. június. 28. 15:05 Gazdaság

Külföldiek is bérelhetnek földet Romániában

Románia uniós csatlakozásával egyidejűleg feloldják a külföldi magán és jogi személyek esetében a romániai termőföldek haszonbérletbe vételéről szóló korlátozást.

A korlátozást az uniós csatlakozási szerződés a tőke szabad mozgására vonatkozó fejezete írja elő. A bukaresti kormány már előkészítette azt a törvénytervezetet, amely a 1994. évi 16-os számú a földek haszonbérletére vonatkozó törvény 3. cikkelyét módosítaná, s amely lehetővé tenné, hogy mezőgazdasági szakképesítéssel, a külföldi illetékes hatóságok által kibocsátott igazolással, vagy megfelelő szakgyakorlattal rendelkező külföldi személyek is haszonbérletbe vehessenek termőföldet Romániában, azonos feltételekkel, mint a román állampolgárok - írja a Médiafax román hírügynökség.

A haszonbérleti korlátozás feloldása elméletileg csak 2007-ben valósulna meg, ám a gyakorlatban már évek óta nem létezik, hiszen az olasz, illetve osztrák tulajdonban levő romániai jogi személynek számító vállalatok már hosszú ideje több tízezer hektárt bérelnek Románia nyugati felében, főleg a Bánságban, sőt újabban a Román Alföldön is.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.