2005. március. 31. 18:32 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. március. 31. 18:41 Gazdaság

Erősebb lobbitevékenységét igér az IVSZ

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) erősebb lobbitevékenységet kíván a jövőben megvalósítani az ágazat fejlődése érdekében - hangoztatta Kovács Zoltán, az IVSZ nemrégiben megválasztott új elnöke.

Kezdeményezték, hogy jöjjön létre az olyan szakmai érdekegyeztető fórum, ahol az érintett tárcák valamint az IVSZ az ágazat versenyképességének növelésére vonatkozó elképzeléseket megbeszélhetnék.

Kovács Zoltán az informatikai szektor helyzetét értékelve úgy vélekedett, az elmúlt évben stagnált, mivel az infokommunikáció technológia (IKT) az inflációt alig meghaladó mértékben növekedett, az információtechnológia (IT) infláció alatti bővülést ért el. Az IVSZ adatai szerint az IKT szektor forgalma 2003-hoz képest 2004-ben 7-8 százalékkal nőtt, az IT szektor bővülése 5,7 százalék volt.

Kovács Zoltán szerint a lobbitevékenység erősítésének szükségessége mellett szól az is, hogy az IVSZ által a múlt évben kidolgozott, az ágazat fejlődését segítő adózási javaslataikat nem fogadta el a kormányzat. A sajtótájékoztatón az IVSZ alelnökei hangsúlyozták a vállalatok közötti együttműködés fontosságát. Vinnai János elmondta, szeretnék elérni, hogy az informatikát ne csak költségként, hanem hatékonyságot javító eszközként lássák a gazdaság szereplői. Vityi Péter azt emelte ki, hogy az ágazat a versenyképes gazdaság kiépítését segíti.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.