2004. június. 30. 17:22 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Tör felfelé a forint, gondban a jegybank

Szerdán délután az eurót 250,8 forinton jegyezték - ez több mint két forinttal erősebb árfolyam a keddi 252,9 forintos kurzushoz képest.

A forint erősödéshez hozzájárult, hogy a lengyel jegybank a várt negyedszázalék helyett fél százalékos alapkamat-emeléssel rukkolt ki, s ez szokás szerint a régió többi fizetőeszközére is kihatott.



Elemzők szerint nagy dilemma elé néz a jegybank, ha tovább erősödik a magyar fizetőeszköz. Az MNB ugyanis a kamatok magasan tartásával a hosszú futamidejű papírokba invesztáló végbefektetőket szeretné visszacsalogatni a magyar piacra, így a hosszú papírok hozamaira figyel, nem pedig a forint árfolyamára.



A hosszú papírok hozama azonban az utóbbi időben nem csökkent, miközben a rövidtávra befektető spekulánsoknak köszönhetően a forint erősödött és a rövid futamidejű papírok hozama is mérséklődött, a kereslet pedig gyorsan nőtt a rövid papírok iránt.



A jegybanknak nehéz lesz jó lépést tennie, ha a forint árfolyama esetleg a sáv erős oldala közelébe kerül – vélekedik Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője. A túl erős forint ugyanis azt indokolná, hogy az MNB kamatot csökkentsen, miközben a végbefektetők távolmaradása és a hosszú futamidejű papírok magas hozama a kamatszint magasan tartását indokolnák. Nyeste szerint ez a helyzet leginkább szeptemberben állhat elő, amikor, a jelenleginél nagyobb forgalom mellett, a forint akár 245 forint/euró közelébe is erősödhet.



A közeli napokban az sem kizárt, hogy a forint a 250 forint/eurós árfolyam alá is benéz, de ez nem lesz tartós - vélekedik Nyeste Orsolya. Szerdán, amint az euró 252 forint alá került, sorozatosan aktiválódtak a forint gyengülésére játszó befektetők stop-loss megbízásai, ami az amúgy is kissé álmosan csordogáló kisforgalmú nyári kereskedés idején hamar felhajtja az árfolyamot. A szakember várakozása szerint a stop-loss ügyletek kifutásával ismét visszatérhet az euró a korábbi 252-es szint környékére, különösen, hogy az állampapír-piaci hozamok ennél is magasabb kurzust tartanának elfogadhatónak - adott magyarázatot a hirtelen forinterősödésre Kolba Miklós, az ING Bank kereskedője a Napi Online-nak.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. január. 12. 15:30

Minden irányba hajlítható, testmeleg plüssállat, ami eltűri, hogy szereted – hogyan lett a kutyából négylábú gyerek?

Egyre több az olyan kutyatulajdonos, aki úgy érzi, számára mindenkinél fontosabb négylábú barátja. A háziállatok, közülük is elsősorban a kutyák szerepe néhány évtized alatt gyökeresen megváltozott, a tudósok szerint eljött a háziasítás új hulláma. Mit mond el a magyar kutyákról és gazdáikról az ELTE etológiai tanszék felmérése, és milyen típusú kutyák kerülhetnek többségbe néhány évtizeden belül?