2004. március. 18. 15:48 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

EU: elkerülhetetlenné váltak Microsoft elleni szankciók

Végleg és visszavonhatatlanul zátonyra futottak a Microsoft és az EU versenyhivatala között zajló tárgyalások. A hivatal erős piaci pozícióval történő visszaéléssel vádolja a szoftveróriást.

A bizottság két különböző, de jellegüket tekintve egymáshoz közel álló ügyben folytat vizsgálatokat a világelső szoftvergyártó ellen.



Az egyik három éve indult, annak a gyanúnak az alapján, hogy a Microsoft a személyi számítógépeken használt operációs rendszerek piacán szerzett uralkodó pozícióját a versenyszabályokba ütköző módszerekkel akarja kiterjeszteni az alacsonyabb teljesítményű szerverek piacára.



A bizottság másrészt azt is szabályellenesnek tartja, hogy a cég beépítette operációs rendszereibe Media Player nevű szoftverét, amely hang- és videófájlok letöltés nélküli hallgatására, illetve nézésére szolgál.



Az EU végrehajtó intézményének álláspontja szerint a Microsoft eljárása mindkét esetben gyengíti az adott piacokon folyó szabad versenyt, elfojtja az innovációt, és végső soron a fogyasztók választási lehetőségeit is korlátozza.



Mario Monti, az EU Bizottság versenyjogi biztosa szerint a szerdai tárgyaláson nem volt mód a megegyezésre. A bizottság jövő hét szerdán dönt az alkalmazott szankciókról; pénzbüntetés megfizetésére és a konkurenciát megkárosító programelemek eltávolítására kötelezheti a Microsoftot. (La Repubblica)
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.