Fokozták nyitás után veszteségeiket az európai tőzsdék
Az indexek meredek csökkenésével nyitó európai tőzsdék a kereskedés első másfél órájában tovább fokozták veszteségeiket.
Az 1,15 százalékos veszteséggel nyitó londoni FTSE-100 index 1,36 százalékon állt a kereskedés második órájának közepe táján, a frankfurti DAX index 1,04 százalékról 1,60 százalékra, a párizsi CAC-40 index 0,73 százalékról 1,33 százalékra fokozta veszteségét. A Stoxx Europe 600 index 1,0 százalékkal, az FTSEurofirst 300 index 1,1 százalékkal, az EU Stoxx50 index 1,5 százalékot veszített.
A tőzsdei hangulatot az olajellátási zavarokkal és az olajár emelkedés okán kialakuló inflációs nyomással kapcsolatos aggodalom terheli meg. Az észak-afrikai és közel-keleti térségben elharapódzó zavargások nyomán a szaúd-arábiai tőzsdeindex már 4 százalékkal 22 havi mélypontra gyengült a zavargások átterjedésének veszélye miatt. Kedden a szaúdi index több mint hét százalékkal esett.
A feszült nemzetközi politikai hangulatban a befektetők csökkentik kitettségüket a kockázatosabb befektetési eszközökkel szemben és előnyben részesítik a hagyományosan biztonságosnak tekintett eszközöket.
Nagy veszteségeket szenvedtek el az autógyártó és autóipari beszállító vállalatok részvényei. A Stoxx Europe 600 index autóipari részindexe 2,6 százalékkal esett. A Porsche papírja 2,4 százalékkal, a BMW részvénye 2,9 százalékkal, a Daimler részvénye 2,86 százalékkal gyengült.
Az olajár emelkedik: a WTI nyersolaj határidős jegyzése 99,95 dollár hordónként, 32 centtel, 0,32 százalékkal magasabb az amerikai zárásnál. A Brent nyersolaj hordónként 116,02 dollár, 60 centtel, 0,52 százalékkal magasabb az előző zárásnál. A Brent olajár 15 százalékkal emelkedett alig két hét alatt.
Az arany határidős jegyzése csökkent, 1.429,20 dollár unciánként, 2,00 dollárral, 0,14 százalékkal alacsonyabb az amerikai zárásnál. Az arany spot ára 1.429,40 dollár unciánként, miután kedden éjszaka 1,435,05 dolláros árra is volt példa, ami új rekordnak számít. Az arany előző rekordját 1.431,30 dolláron állította be decemberben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.