A hiteleiket fizetni képtelen adósok a bírósági végrehajtások során elvesztik lakóingatlanukat, és esetenként, de egyre gyakrabban, még a fennmaradó tartozást is kénytelenek akár életük végéig törleszteni. Miközben a követelést, a teljes tartozás megfizetéséig, az ügyleti kamaton felül késedelmi kamat is terheli.

A helyzetet csak nehezíti, hogy az önálló bírósági végrehajtók még a rendben fizetett jelzáloghitelek esetében is előszeretettel vonják be az egyéb tartozás végrehajtásába a jelzáloggal terhelt ingatlanokat. Az amúgy problémamentes szerződéseket emiatt a pénzügyi intézmények felmondják, és a tartozás egyösszegű megfizetését követelik. A tartozást tovább hizlalják a végrehajtási díjak, jutalékok és a végrehajtással összefüggő járulékos költségek is. Nem beszélve a végrehajtási eljárás további visszásságairól: a különböző visszaélések lehetőségeiről, valamint a végrehajtók mulasztásaival szembeni kiszolgáltatottságról, amelyek elfogadhatatlan helyzetbe hozzák mind az adóst, mind a hitelezőt.

A nehéz helyzetbe került adósok érdekeit képviselő Széchenyi Hitelszövetség úgy véli, a magánszemélyek tartozásai esetében a bírósági végrehajtás helyett inkább egy közigazgatási rendszerben működő, családi csődvédelmi gondnoki felügyeleti rendszert kellene létre hozni. Ezzel olyan adósságrendezés alakulhatna ki, amelyben fontos lenne a prevenció, különösen a közüzemi tartozások esetében. A folyamatban kiemelt szerepet kaphatnának a településeken működő családvédelmi, népjóléti szolgálatok is.

A végrehajtás gyors, eredményes és tisztességes eljárásának szavatolása mellett meg kellene teremteni a végrehajtó szabad megválasztásának lehetőségét is – hangsúlyozza Barabás Gyula, a szövetség elnöke. Továbbá fontos, hogy az ügyvédi hivatáshoz hasonlóan, szakmai követelményeknek megfelelő szakemberek is folytathassanak végrehajtói tevékenységet; a végrehajtást kérők pedig szabadon választhassák meg a végrehajtót.

Aki már volt hasonló helyzetben, tudja, hogy mekkora szükség lenne az önálló bírósági végrehajtó mulasztásával szembeni fellépés és szankció lehetőségének megteremtésére. Az elektronikus árverést kizárólagossá kell tenni, csak ezzel szűnne meg a visszaélés lehetősége. Az árveréseken való részvétel szabályait az APEH árverésével megegyező módon kellene szabályozni.

Mivel az adósok a legnagyobb anyagi veszteséget az ingatlanárveréseken szenvedik el, a hitelszövetség szerint az árveréseket is teljes körűen elektronikussá kellene tenni. Az ingatlanok értékelését pedig felül kell vizsgálni, így nagyobb lenne az esélye annak, hogy a becsült értéket a valós piaci árakhoz minél közelebb állapítják meg. Ahogyan azt az évek óta tabunak számító kérdést is rendezni kellene, hogy a felmondott hitelszerződések után kik élhetnének a vételi jog érvényesítése utáni vásárlással. (Az árverezéseknél gyakorta felbukkannak olyan „befektetőjelöltek”, akik a végrehajtói irodák környékén „üzletelgetnek”, s már jóval az árverés előtt megfenyegetik az adóst az ingatlan önkéntes átadását követelve.)

Időnként fel-felröppen a hír olyan megoldásokról, amelyeknél a befagyott hitelek felmondása után a hajdani adós bérleti konstrukcióban továbbra is megszokott lakásában maradhat. Ám arról már kevesebb szó esik, hogy a végrehajtás és az árverések elkerülése érdekében törvényi, jogszabályi feltételek megteremtésével ösztönzőket kellene kialakítani az ingatlan bérlakássá alakítása érdekében – mutat rá Barabás Gyula. A hatályos jogszabály maximum három évig engedi meg ilyen esetekben az ingatlanok tulajdonlását, a speciális amortizációs szabályok és a hitelintézetek által elfogadott adójogszabályok miatt.

A Széchenyi Hitelszövetség javaslata szerint a fedezetet jelentő lakóingatlant a kölcsönt folyósító intézmény legalább 30 évig bérlakásként üzemeltethetné. Lakáscélú hitel esetében a bank az illetékes települési önkormányzat által megállapított szociális bérleti díj kétszeresét, szabad felhasználású hitelnél a négyszeresét szedhetné be.

A bérleti jog vásárlására – a javaslat szerint – a követelés 10 százalékának megfelelő összeget lehetne megállapítani, aminek megfizetésére a pénzügyi intézmény öt éves részletet biztosítana, az ingatlan értékére vonatkozóan pedig évente két százalékos amortizációs költséget számíthatna fel. A bérleti díjak összegével a hitelintézet csökkenthetné az adóalapját.