Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Márton és lányai pálinkák – amint azt a legutóbbi Destillatán elhozott díjak is bizonyítják – az ország legjobbjai közé tartoznak. Múlt héten a Rézangyal Mediterrán Bisztrójában szervezett pálinkavacsorán az étterem fogásai mellé kínálták a pompás italokat, melyek bizony messze felülmúlták az ételeket.
Sajnos a Mediterrán konyhacsapata nem tudott felnőni a feladathoz, és amikor a legjobban erőlködött, akkor bukta a legnagyobbat. De ne szaladjunk a dolgok elébe, lássuk, hogyan zajlott a vacsora.
Háromnegyed óra várakozás után kaptuk meg az üdvözlő fogást. A házi tavaszi lepcsánka medvehagymás juhtúróval remek ötlet volt. A fanyar ízek találkozásának jegyében a medvehagymás juhtúró kimondottan jó választásnak tűnt Márton kökénypálinkája mellé. Kifejezetten bosszantó volt azonban – és az este folyamán többször is bizonyítást nyert –, hogy a konyha nem volt képes egyenletes teljesítményre: míg az egyik tányéron a lepcsánka ízetlenül sótlan, fűszertelen volt, addig a másikon erősen túl volt sózva. A tálalással is akadtak problémák: az összképet a tányérokra díszítőelemként fröccsentett kolbászzsír rontotta.
Az előétel már sokkal jobban sikerült, sőt mondhatjuk, hogy ez volt az este kulináris fénypontja. Az aszaltgyümölcsös libamájpástétom pirított diós kenyérrel kifejezetten jól szerepelt. A pástétom etette magát, talán csak a kenyér-libamáj arányt kellett volna az utóbbi irányába tolni a még intenzívebb hatás érdekében. A kíséretet ezúttal a vilmospálinka adta, az este egyik legfenségesebb itala. Már első illatolásra is mámorító volt, kóstolás után azonban biztosan meggyőzte minden fogyasztóját, hogy a tiszta gyümölcsíznél meggyőzőbb nem létezhet a pálinkák terén.
Aztán jött a főétel, úgyis, mint az este egyértelmű mélypontja. A vendégsereg egyáltalán nem tudott mit kezdeni ezzel a fine diningot imitáló fogással. A portugál narancsos húsgombóc borjúból, céklás, burgonyás gnocchival már ránézésre sem volt túl bizalomgerjesztő, a kóstolás utáni reakcióról pedig jobb, ha nem beszélünk. Az arabos ízvilágot megcélzó húsgombóc szivacsos állaga és alulfűszerezettsége köszönőviszonyban sem volt inspirálójával, még a fahéjas, narancsos öntet sem tudta ellensúlyozni jellegtelenségét. A gnocchi is a bátortalanság áldozata lett, a cékla csak színben jelentkezett, pedig egy erőteljesebb ízesítés feldobhatta volna a tésztafélét. Az ételhez kétféle pálinkát kóstolhattunk: vadőszibarackot és muskotályos szőlőpálinkát, ami összecsengett az egyébként alig érezhető zamatokkal. A fogás tökéletesen bebizonyította, hogy többet vállaltak, mint amire képesek.
Viszont még a desszert előtt volt alkalmunk megtapasztalni, milyen az, ha tényleg bisztrófogást kapunk a Mediterránban. A paprikás sóval sült édesburgonya fokhagymás tejföllel a menü legerősebb eleme lehetett volna, ha az olajsütő helyett kevesebb zsiradékkal, sütőben készült volna az étel. Bár így is átjött a fogás szellemessége, de a tejföl nélküli falatokban előretoluló fáradt olaj íz sokat rontott az összbenyomáson. Sajnos ez utóbbi ízt erősítette fel Márton szomolyai feketecseresznye pálinkája is, ami ebből kifolyólag az este legkevésbé sikerült találkozása volt.
A desszerthez Nocino mézes ágyas 40 százalékos zölddió pálinkáját kínálta nekünk Márton János. Önmagában is remek desszert lett volna, értékét semmivel sem emelte a belga waffel pisztácia fagylalttal és házi csokoládéöntettel. Sajnos a waffel-gofri a frissességéből már igencsak vesztett, mire asztalra került.
A vacsora végére Márton János még aduzott: málnapálinkája bearanyozta az amúgy borongósnak mutatkozó estét. A kezdeményezés előtt kalapot emelünk, manapság még ritka műfaj a vendéglátásban a pálinkavacsora. De bizony gyakorolni kell, fogjuk fel a konyha részéről ujjgyakorlatnak. Drukkolunk, hogy legközelebb jobban sikerüljön.
