Az alacsony alkoholtartalmú vörös az igazi, lehetőleg Franciaországból. Legalábbis a németek, a britek, az amerikaiak és a kínaiak szerint. Nem mondhatjuk, hogy jelentéktelen kisebbségről van szó.
Legfeljebb falvédő-bölcselkedhetünk, hogy ízlések és pofonok különbözőek. Ám a piacot ez nyílván nem fogja meghatni. Nem véletlen, hogy alig egy hónappal a düsseldorfi ProWein szakvásár megnyitója előtt került nyilvánosságra a brit Wine Intelligence piackutató intézet felmérése. Történetesen a nemzetközi borpiac barométerének is tartott, évente megrendezésre kerülő vásár szervezői állták a piackutatás cechjét.
Amint arról a felmérés alapján, az Élelmiszer Online beszámol, Nagy-Britannia, Németország, az USA és Kína fogyasztói legszívesebben vörösbort isznak, 10,5 százaléknál alacsonyabb alkoholtartalommal, és származási helyként Franciaországot preferálják. Utóbbiban kivételt képez a brit ízlés, mert ők az ausztrál borokat teszik az első helyre, legalábbis ez derül ki az értékesítési adatokból. Amúgy a vörösbor imádatában a kínaiak vezetnek, a fogyasztók 79 százaléka ezt issza legszívesebben, a másik három országban 44-57 százalék közötti az arány. A második helyen – Kína kivételével, ahol a rosé népszerűbb – a fehérbor áll.
A fenti paraméterek szerinti ideális bor literenkénti eladási árát 4,86 euróban maximálják (a németek a szupermarketekben átlagosan 3 euróért vásárolják kedvenceiket).
A március 4-én nyíló ProWein szakvásáron 50 ország 3700 kiállítója vesz részt, köztük 25 magyar cég.