2009. július. 14. 20:18 Vétek György Utolsó frissítés: 2009. július. 15. 15:31 Gasztro

Az Oktoberfest kínálatát is felülmúlja

Az elfogyasztott sör mennyiségét és a résztvevők számát tekintve nem mérhető a müncheni Oktoberfest-hez, azonban a sörök változatosságában messze felülmúlja előbbit a Great British Beer Festival: a londoni Earls Court-ban augusztus elején öt napon át, több mint négyszáz csapon engednek szabad folyást a söröknek.

A Great British Beer Festival-t először az 1970-es évek közepén rendezték meg Londonban, majd egy jó évtizeden keresztül különböző nagyvárosokkal (Leeds, Birmingham, Manchester) felváltva fesztiváloztak. A kilencvenes években azután rögzítették a helyszínt és az időpontot is: minden évben London egyik nagy kiállítási csarnokában rendezik augusztus első teljes hetében. Így az idén augusztus 4-8. között az Earls Court-ban.

A Nagy Brit Sörfesztivál látogatottságában sem mérhető a münchenihez, de így is naponta tízezren fordulnak meg a „világ legnagyobb pubjába”, ahogyan a rendezvényt szokták nevezni. A GBBF rá is szolgál erre a jelzőre, hiszen a több mint négyszáz sörcsapon körülbelül ötszázféle brit sört csapolnak. Bő másfél évtizede külföldi – elsősorban észak-amerikai, belga, német és cseh – sörfőzdék is képviseltetik magukat nyolcvan-száz sörmárkával. S mivel a brit pubokhoz a cider is hozzátartozik, egy külön szekcióban nagyjából százféle cidert is kimérnek.

A Brit Sörfesztivál ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – nem az esztelen ivásról szól. Folyamatosak a szakemberek által vezényelt sörkóstoló kurzusok, az interaktív sörfőzde-bemutatók, sörismereti előadások. A legújabb fogyasztási trendeknek megfelelően a sörfőzdék kiemelt figyelmet fordítanak a hölgyek, mint sörfogyasztók megnyerésére. Számukra Melissa Cole, ismert brit sörszakértő tart kóstolóval egybekötött eligazítást a sörök világában. A fesztiválhoz ezen túl kiállítások, koncertek és más kulturális események is kapcsolódnak. 

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?