EUrologus #mifolyikbrusszelben

EUrologus EUrologus 2022. április. 20. 15:27

Európai Ügyészség: Magyarország is érintett a határon átnyúló bűnügyekben

Elkészítette első éves jelentését az Európai Ügyészség. Igaz, ez még csak egy féléves beszámoló, mivel az uniós nyomozó testület tavaly júniusban kezdte meg a működését. Magyarország nem tagja az ügyészségnek, holott a számokból kiderült: ez indokolt lenne.

Az Európai Ügyészségben az uniós államok közül 22 tag, a nyomozó hatóság azokat az ügyeket vizsgálja, ahol a kárérték csalás esetében meghaladja a 10 ezer és áfacsalás esetében a 10 millió eurót. A vizsgált bűncselekmények a csalás, a korrupció, a pénzmosás és a határokon átnyúló áfacsalás.

A román Laura Codruta Kövesi főügyész az Európai Parlament két szakbizottsága előtt számolt be az eddigi tapasztalatokról. A következő számok jellemzik az első összegzést:

  • több mint 2800 bűncselekményről szóló bejelentést regisztráltak,
  • 515 vizsgálatot indítottak, ebből
  • 30 eset határon átnyúló bűncselekményt érintett,
  • az elkövetési érték 5,5 milliárd euró,
  • 145 millió eurós vagyont sikerül lefoglalni.

Utóbbi adatot sok képviselő kevesellte, különösen ahhoz képest, hogy 5,5 milliárd euró volt az okozott kár. Kövesi megemlítette, hogy ez a pénz még mindig háromszorosa az ügyészség éves költségvetésének. Beszélt arról is, hogy az esetek több mint fele határon átnyúló áfacsalás, amelyek bonyolult ügyek, néha több mint 50 gyanúsított és 4-5 tagállam érintett az ügyekben.

Eddig 61 ügyet zártak le véglegesen, Kövesi szerint azonban már most megfigyelhető, hogy sokkal hatékonyabban tudnak dolgozni azáltal, hogy párhuzamosan különböző tagállamok hatóságait közvetlenül is meg tudják keresni.

A főügyész problémának nevezte a különböző jogrendszerek meglétét, az ebből fakadó eltérő büntetőjogi megítélést, és több esetben a tagállami együttműködés hiányát is.

Ami a magyar érintettséget illeti, meglehetősen árulkodó adatok találhatók az éves jelentésben. Öt uniós tagállam nem vesz részt azt Európai Ügyészség munkájában: Magyarországon kívül Lengyelország, Svédország, Írország és Dánia. A határon átnyúló ügyek közül 17 érinti Magyarországot, a legmagasabb szám a lengyeleké, 23, míg a másik három ország összesen nyolc esetben kerül elő.

Ami a magánszemélytől vagy szervezetektől származó bejelentéseket illeti, itt az ügyészségi munkában részt nem vevő államok közül magasan Magyarország áll az első helyen, 28 bejelentéssel.

zöldhasú
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.