Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Kazincbarcika másfél évtizede próbálkozik imázsváltással. Ennek látványos eleme, hogy a rengeteg park, játszótér, szobor mellett mintegy félszáz hatalmas, tűzfalra festett kép színesíti a városképet. Sőt, az egyik nem is festmény, azon igazi biciklik „tartanak az ég felé”.
„Két éve írt ki a város pályázatot egy 3D-s installációra. A lakásomtól nem messze álló négyemeletes panelház oldalsó homlokzatát kellett feldobni valamilyen kerékpározást népszerűsítő pályaművel. A Pinteresten láttam akkoriban egy telefontokot, amin biciklik voltak, arra gondoltam, milyen jól mutatna egy hasonló egy ekkora felületen” – mondja a látványos alkotás megálmodója, az amúgy tősgyökeres barcikai tervező-építészmérnök, Móricz József. A pályázatához látványtervet, műszaki leírást mellékelt anyagmegnevezésekkel, illetve egyéb részletekkel, és a mintegy 30 pályamű közül az övét hozták ki győztesnek.
Idén ősszel fel is avatták a Mátyás király úton a látványos, meglehetősen egyedi alkotását, ami nemcsak a ház lakóinak a tetszését nyerte el, hanem lassan a város egyik nevezetessége lett.
Nem volt egyszerű a kivitelezés – meséli lapunknak Móricz. Mindenekelőtt a ház szigetelését kellett megoldani, majd – a szűk határidő miatt – igazi, vadonatúj kerékpárokat vásároltak, amiket aztán vázig lecsupaszítottak, lefestettek foszforeszkáló festékkel, a falhoz rögzítették azokat, majd ezután alakították ki az installáció többi részét. Egyeztetni kellett a katasztrófavédelemmel is, a bicikliket pedig egészen pontos raszter alapján mérték ki, a házpanelek megfelelő helyéhez igazították.
A „biciklis ház” már a 46. „átcsomagolt” épület a borsodi kisvárosban. Mint korábban beszámoltunk róla, tíz éve indult a kezdeti időben a svájci alapból, majd később városi forrásokból finanszírozott KolorCity program. Nemcsak a kezdeti tőke, hanem a sajátos városfejlesztés mintája is Svájcból eredt. Ott találták ki, hogy a leszakadó, vagy épp nem a legjobb formájukat élő és mutató települések, régiók felzárkóztatásának az a célravezető módja, ha vállalkozástámogató, fejlesztő beruházások hatékonyságát imázsépítéssel igyekeznek felturbózni. A cégek ugyanis oda mennek szívesen, ahol a kedvező munkafeltételek mellett – partner önkormányzat, elegendő és esetleg képzett munkaerő, kedvező adózás – a környezet is vonzó: csábító, élettel, reményekkel és lehetőségekkel teli, ahol az emberek bizakodnak.
Az erre az elvre felépített KolorCity program szövi át azóta is Kazincbarcika életét, a kulturális fesztiváloktól a sportéletig mindent ebbe csatornáznak be, de még az óvodások is gyakran rajzolják le a program logójává vált, az egyik körforgalomban álló Szőke Gábor Miklós-alkotást, a színes Unikornist. (Ezt és az ugyancsak Barcikán, a Fő téren álló Kínai sárkányt a művész még jóval azelőtt alkotta meg, mint a budapesti Postapalota előtt felállított elhíresült Csodaszarvast, a Fradi-sast, vagy a 2021-es Vadászkiállítás szarvasagancsokból álló Totem nevű kapuját.)
A KolorCity-program leglátványosabb eleme a rengeteg, hatalmas tűzfalra festett freskó.
Olyan ma végig sétálni Barcika utcáin, mintha egy gigantikus szabadtéri kiállításon vennénk részt.
Hol a környék szülötte, Egressy Béni, hol egy öntöző kislány, hol absztrakt ábrák díszítik a házakat. A személyes kedvencünk – a biciklis ház után – egy a négyemeletes magas, az ablakokat is az alkotásba komponáló látványos filmszalag-kompozíció.
„Több mint tíz éve határoztuk el a kollégáimmal, hogy olyan megítélésbeli változásra van szüksége a városnak, ami kiemeli a szürkeségből” – emlékszik vissza a kezdetekre Szitka Péter, a várost másfél évtizede vezető polgármester. Bár most nem említi, volt egy ezt megelőző, nem túl sikeres imázsváltó kezdeményezése is, amit leginkább onnan ismerhetünk, hogy Bakáts Tibor „Ha nem jössz le Kazincbarcikára, akkor hülye vagy” – pólókban vállalt médiaszerepléseket. Ő volt ugyanis az azóta elhalt „Szeretlek Kazincbarcika” mozgalom egyik ismert arca.
Szitka szerint korábban, „ha Budapesten vagy a Dunántúlon kimondta valaki, hogy Kazincbarcika, akkor talán egy-két sportoló (Lipcsei Péter korábban válogatott labdarúgó vagy a többszörös bajnok röplabdacsapat) és a Borsodchem beugrott az embereknek, de más nem nagyon. Egy szürke iparváros a hegyen túl – körülbelül ez volt a kép rólunk. Pedig, ha valaki eljön ide, látja, hogy gyönyörű helyen terül el a település. Azon gondolkodtunk akkoriban, mi az, ami legjobban ki tudná fejezni a város értékeit, és rájöttünk, hogy nagyon sok mindent fel tudunk sorolni, és ebből a sokszínűségből jött végül a KolorCity ötlete” – magyarázza erősen PR-stílusban a polgármester. Mindenesetre innen indult tíz éve a projekt.
Kazincbarcika egy „semmiből kinőtt város”, az 1950-es erőltetett iparosítás során a Sajó-völgybe telepített vegyiüzem, a Borsodi Vegyi Kombinát kiszolgálására húzták fel. Ennek megfelelően a városmag – korábban sokat szidott, de mára valami sajátos bájjal felruházódott – szocreál házakból áll, szinte minden más ház pedig a következő évtizedek slágerépületeit jelentő panel. Azt lehet mondani a hivatalos bikkfanyelvezettel, hogy a város „iparosított technológiával épült társasházak nagy tömegével rendelkezik” – mondja nevetve Szitka.
Hatalmas tűzfalból tehát nincs hiány.
„Nem úgy működött persze kezdetben, hogy rögtön az összes tíz- vagy négyemeletes társasház közössége bejelentkezett az ötletünkre, hogy szeretne falfreskót. Egy-két ilyet, kísérleti jelleggel megcsináltunk, első körben helyi művészeket kértünk fel, hogy találják ki a kompozíciókat. Ezeket az emberek hamar megszerették, és egyre több lakóközösség jelentkezett, hogy az ő háza is kaphasson ilyet. Pláne, hogy egy ilyen freskó készítése előtt először szigeteltetjük is a falakat. Később kibővült az alkotók köre is, és igyekeztünk különböző projektek tematikájához és finanszírozásához kapcsolni a házfestményeket” – magyarázza a polgármester.
Ha van a városnak pénze egy-egy újabb műre, vagy be tudják csatolni egy környezetvédelmi vagy egyéb tematikájú projekt büdzséjébe a falfestést, kiír az önkormányzat pályázatot, a beérkezett ötleteket a helyi művészekből és városházi emberekből álló zsűri bírálja el. Pontos költséget nem tud mondani Szitka a falfestésekre, mert az „függ a szigetelés árától, a falfelülettől, az alkotás témájától és megvalósításától, de egy-egy ilyen alkotás sosem olcsó, sokmillióba kerül”.
Azt hangsúlyozza viszont, hogy az adott házak lakóközösségeinek, minden esetben a beleegyezését kell adnia a freskókra, anélkül bele sem kezdenek a munkálatokba.
Bár egyelőre nincs kiírva a következő ház festésére pályázat, de a program biztosan folytatódni fog. Legalább 5-6 olyan falfelület van, amely lefestésére évek óta várnak a lakók. „Evés közben jön meg az étvágy. Nem tudnánk azt mondani, hogy befejezzük, mert akkor joggal olvashatnánk a fejünkre a ma még szürke társasházak, hogy nekik miért nincs lehetőségük erre, amikor a többi háznak van” – mondja nevetve Szitka.
Az általunk találomra megszólított barcikai lakosok többsége pozitívnak ítéli meg a város új arculatát. „Jobb elsétálni a boltba vagy munkába is úgy, hogy ilyen hangulatos képek vesznek körül” – mondja egyikük.
Vannak persze fanyalgók is, akik azt ajánlják, nézzük meg inkább a csodálatos környezetben elhelyezkedő korábbi strand romjait. Megnéztük: valóban elszomorító látvány. És nem biztos, hogy ezt pótolni tudja a jövőre megnyíló uszodakomplexum a Csónakázó-tó mellett. Volt, aki arra is felhívta figyelmet, hogy miközben örvendetes a sok parkfejlesztés, játszótér kialakítás, a városvezetés elkótyavetyélte a balatonszepezdi városi tábort. Ezt azonban Szitkáék cáfolják, mint mondják, az előnytelen helyen lévő, lepusztult tábor üzemeltetése gazdaságtalan lenne, az eladásból származó bevételt pedig a barcikai gyerekek üdültetésére fordítják majd.
„Kazincbarcika újratervezése, újrapozícionálása zajlik, immár 15 éve” – foglalja össze a KolorCity-programot Szitka. Úgy véli, ez már ma is Borsod megyében az egyik legrendezettebb és legnagyobb kulturális és sportértékekkel rendelkező város, ahol – köszönhetően elsősorban a Borsodchem kínai beruházóinak – már nem a munkahelyteremtés a fő probléma, hanem a meglévő munkahelyek ellátása szakképzett munkaerővel.
Egy biztos: a külső szemlélőnek egy szép fekvésű, nagyon zöld, élhető kisváros képét mutatja az egykori „szocialista város”, ami tele van parkkal, szoborral, tavasztól őszig szökőkúttal, virágokkal.
A korábbi szürke házak pedig egészen új, színes hangulatot varázsolnak a városba.
