A trombitás egy hete kezdte meg börtönbüntetését.
Börtönkórházba szállították át kedden Galambos Lajost, akit éppen egy héttel ezelőtt mentő vitt be a baracskai Közép-Dunántúli Büntetésvégrehajtási Intézetbe, hogy megkezdje a három és fél éves börtönbüntetését. A Blikk úgy tudja, hogy a börtönben azonnal a gyengélkedőre került, onnan vitték át a büntetés-végrehajtás berettyóújfalui központi kórházába.
Galambost – művésznevén Lagzi Lajcsit – még 2015-ben tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy saját birtokán és egy tatai lakóparkban is illegálisan vételezett energiát, majd megpróbálta megvesztegetni a hatóságokat. A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság december 7-én ítélte el jogerősen. Több társával együtt gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolták.
Lagzi Lajcsinak most már tényleg börtönbe kell vonulnia
A trombitás hiába fellebbezett, a bíróság nem tartja megalapozottnak a halasztási kérelmét.
„Aggódik érte a családja, és aggódom érte személy szerint én is. Többször beszéltünk telefonon, és hallottam a hangján, hogy nincs jól. Mióta bekerült, alig eszik valamit az egészségi problémái miatt. Pszichésen jól viseli a rácsok mögötti életet, fizikailag annál kevésbé” – mondta a Blikknek Csontos Zsolt, a trombitaművész jogi képviselője.