Mindez jelenleg több mint 800 ezer forintnak felel meg.
A párizsi Sorbonne egyetemen tartott tanévnyitón elmondott beszédében jelentette be Emmanuel Macron, hogy folytatódik a pedagógusok bérének két évvel ezelőtt megkezdett emelése azért, hogy „egyetlen tanár se kezdhesse a karrierjét havi nettó kétezer eurónál kevesebbért”. „Ez mintegy 10 százalékos fizetésemelést tesz lehetővé a jelenlegi helyzethez képest” – mondta Emmanuel Macron.
A most kezdődő tanévben mintegy négyezer tanári állás betöltetlen maradt az oktatási tárca által közzétett adatok szerint Franciaországban. A középiskolákban leginkább francia-, német-, fizika-, kémia- és matematikatanárokból van hiány. A tanárhiány miatt – amelynek oka elemzők szerint elsősorban az alacsony bérezés – akár órák is elmaradhatnak egy-egy franciaországi intézményben.
Franciaország mellett valamennyi európai uniós államban egyre nagyobb nehézséget okoz betölteni a tanári állásokat, ami a pedagóguspálya vonzerejének európai válságára utal. A magyar pedagógusgárda is rohamosan öregszik, jelentősen megnőtt a 60 év feletti tanárok aránya, miközben a pályakezdőké csökken. Nemzetközi összehasonlításban ráadásul a magyar pedagógusok fizetése rendszeresen a listák végén szerepel. A legutóbbi országjelentés szerint a pedagógusok átlagfizetése az egyéb felsőfokú végzettségűek fizetésének csupán 58–66 százalékát teszik ki, az oktatási intézmény szintjétől függően”, miközben az uniós átlag 90 százalék körül van. Különösen a férfi tanároké marad el a diplomás férfiak – a nőkénél még mindig magasabb – átlagától: alig fele annak – írta korábban a HVG.
Az Európai Bizottság egyébként azt szeretné, hogy egy tanár kapja meg legalább a diplomás átlagbért. Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkár egyelőre csak ígérgetett a béremeléssel kapcsolatban, az államtitkár arról beszélt augusztus elején, hogy az Európai Bizottsághoz benyújtott javaslat alapján 2029-re felzárkóztatják a pedagógusfizetéseket a diplomás átlagbér 80 százalékához. Gulyás Gergely miniszter azt mondta, 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben tíz-tíz százalékos béremelést kapnak a pedagógusok, ha megérkeznek az uniós források. A tanárok ennél jelentősebb emelést akarnak.