Dalt készített a Színház-és Filmművészeti Egyetem körüli történésekről a Molnár Áron vezette noÁr.
Újabb ízelítőt tettek közzé Molnár Áronék új daluk klipjéből, amely a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) einstandolásáról szól. A videóban feltűnik sok más művész között László Zsolt, a Pa-Dö-Dő és Bíró Kriszta is.
Pénteken derült ki, hogy hogy az intézmény tulajdonjogát átvevő alapítvány kuratóriuma, amelyet Vidnyánszky Attila vezet, gyakorlatilag minden jogkört elvon a vezetőségtől. Az SZFE szenátusa úgy fogalmazott: az egyetem autonómiájának minden lényeges elemét felszámolják.
A Vidnyánszky által már aláírt új alapdokumentumok értelmében „az új tulajdonos szándékai szerint szeptember elsejétől a szenátus, az egyetem legfőbb döntéshozó szerve többé nem dönthet saját működési szabályzatáról, nem szólhat bele a költségvetésbe, nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét, nem választhatja meg az egyetem rektorát, nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani” – írták.
Újra demonstrálnak a Színművészeti hallgatói
Utcabálra hívják azokat, akik kifejeznék szolidaritásukat.