A cseh gyártó elsőtől az utolsó csavarig új flagship SUV-ja 2024 elején érkezhet meg a kereskedésekbe.
A Skoda 2016-ban mutatta be első igazi SUV modelljét, az akár 7 személyes változatban is rendelhető Kodiaqot. A 2019-ben kisebb, 2021-ben komolyabb ráncfelvarráson átesett típus felett mára picit eljárt az idő, amivel a gyártó is tisztában van, így hamarosan bemutatja az utódot.
A teljesen új fejlesztésnek tekinthető második generációs Kodiaq álcázófóliás prototípusainak közúti tesztjei már javában folynak, a kereskedelmi forgalmazás várhatóan 2024 elején kezdődik majd meg.
Az MQB platformos új Skoda Kodiaq az előzetes információk szerint a jelenleginél modernebb infotainment rendszerrel, illetve hatékonyabb működésű, kevesebbet fogyasztó, benzines, dízel és hibrid erőforrásokkal érkezik.
Az opcionálisan összkerék-hajtású új Kodiaqból sportos RS verzió is készülhet.
A mellékelt fotókon látható kifutó széria magyarországi alapára cikkünk írásakor 13,7 millió forint, mely összeg ellenében egy 150 lóerős 1.5 TSI DSG ACT példány vezethető haza.
A 245 lóerős 2 literes TSI motorral szerelt Kodiaq RS 19,3 millió forinton nyit, a Laurin & Klement luxusverzió legdrágább 200 lovas 2.0 TDI kivitelének indulóára 19,5 millió forint.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.