Négy éve mutatták be a mostani formájában a Mercedes A-osztályt, most frissítettek rajta.
Mielőtt megszüntetné két kompakt kategóriás modelljének gyártását 2025-től, a Mercedes még egy utolsót módosított rajtuk. Megújult az A, és B osztály is.
A külső változások minimálisnak mondhatók mindkét típus esetében: áttervezett fényszórók, hűtőmaszkok, kissé módosult lökhárítók, új kerekek és néhány új szín formájában jelentkezik a ráncfelvarrás.
Belül egy kicsit más központi konzolt találunk, mint a korábbi, a digitális műszerfal 7, illetve 10,25 col méretű lehet mostantól, az infotainment-rendszer érintőképernyője a jövőben szintén 10,25 col méretű lesz.
A benzinmotorok mindegyike enyhe hibrid technológiát kap, a konnektorról tölthető A 250 e jelű hibrid változat pedig 7 lóerővel erősebb is lett, és mostantól 109 lovas villanymotorral rendelkezik. A plug-in modell akkumulátora immár 22 kW-os egyenáramú és 11 kW-os váltóáramú töltővel is tölthető. További változás, hogy a korábbi alapváltozat Mercedes A 160 eltűnik a kínálatból.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.