Jelentős lépésre szánták el magukat a legnagyobb kamiongyártók, valamint az Európai Autógyártók Szövetsége.
Húsz éven belül elektromos, bio-, illetve hidrogén üzemanyagú üzemre állnának át a kamionok – erről írt alá megállapodást az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) és a Potsdami Klímakutató Intézet mellett a Scania, a Daimler, a Ford, a Volvo, a MAN és a DAF vezetője. A lépés része annak az átfogó kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy Európa 2050-re emissziómentes legyen.
Az egyezmény arról szól, hogy a közúti teherszállításnak is el kell távolodnia a fosszilis üzemanyagok használatától, és a jelenlegi elektromos meghajtáson kívül az üzemanyagcellás teherautókat is előtérbe kell hozni, az ehhez szükséges infrastruktúrát pedig jelentősen fejleszteni kell. A teherforgalom számára a legnagyobb probléma ugyanis a töltési pontok nem elegendő száma, emiatt az átállás nem versenyképes alternatíva.
A kamionos cégek és a hozzájuk kapcsolódó iparágak beruházásai mellett politikai döntésekre is szükség van. Ilyenek a szén-dioxid-kibocsátáson alapuló útdíjrendszer vagy a szén-, illetve energiatartalom alapján kivetett energiaadó-rendszer bevezetése, ami az egyik leghatékonyabb ösztönző lehet, amíg a dízel ára alacsonyabb az alternatív tüzelőanyagokénál.
Elindulnak Európába a Hyundai hidrogénkamionjai
Az unió jelenleg elfogadott terve az, hogy 2030-ra 55 százalékkal csökkenti az 1990-es értékhez képest az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Az autóipar szempontjából a 2025-ben életbelépő Euro 7-es környezetvédelmi norma lesz a választóvonal, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a ma ismert belső égésű motorok használatát. Emiatt komoly kritikákat fogalmaznak meg az iparág résztvevői.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.