Lezárták az M5-ös autópályát Kiskunfélegyházánál
Egy kamion átszakította a szalagkorlátot és az ellenkező oldalon állt meg.
Egy kamion átszakította a szalagkorlátot és az ellenkező oldalon állt meg.
Két óra alatt tudták kiszabadítani a járművet.
Európa-szerte egyre nagyobb az érdeklődés a HVO100 típusú biodízelfajta iránt, mely a hagyományos dízelhez képest már nem 60, hanem 90 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást ígér. A szállítmányozásban dolgozó magyar sofőrök is ismerik, és igénylik is, hogy a hazai kutakon kapható legyen, mert egyes nagy, nemzetközi megbízók már kikötik, hogy csak ilyen anyaggal hajtott kamionokkal hajlandók az árujukat szállíttatni. Sokáig úgy volt, hogy 2025-től itthon is kapható lesz, <strong>a jövő évi adócsomagban</strong> <strong>benn is voltak</strong> a törvénymódosítók, de mire a parlament elé kerültek, kiszedték azokat a csomagból.
Több kamiont ért baleset, az egyik felborult.
A baleset Kunszentmárton és Szarvas között történt.
A Brabus Big Boyt egy 12,8 literes gigantikus motor hajtja, a végsebesség ezúttal mégis mindössze 90 km/h.
Egy vasárut, betonelemeket szállító jármű kereke kapott lángra Lepsénynél, a Budapest fele vezető oldalon.
Az egyik sérültet tűzoltók vágták ki a járműből.
A műszaki mentés idejére a külső és a leállósávot lezárták.
A balesethez mentőhelikopter is érkezett a Szegerdői pihenőhelyhez.
Jót akartak az ólommentessel, mégis baj lett belőle. Egy nagy teherautó- és buszgyár, a MAN mihamarabb alkalmazkodni akart ahhoz az új előíráshoz, hogy el kell hagyni a környezetre és az egészségre veszélyes ólmot a hajtórudak és a főtengelyek csapágycsészéiből. Az érintett kamionoknál 400–500 ezer kilométer megtétele után, vagyis nemrég kezdett kiderülni, hogy baj van. Méghozzá ijesztő módon.
Sláger a haszongépjárművek piacán a lízing: az újonnan értékesített teherautók, kamionok közel kétharmadát, míg a furgonok több mint harmadát ilyen alapon finanszírozzák a vállalatok. A gyenge gazdasági helyzet miatt azonban csökken a megrendelések száma.