Ezek már nem kémfotók, hanem a bajor gyártó által hivatalosan kiadott felvételek az új sportkupéról.
Remek hír, hogy a széria hamarosan feltámad (az i8 más történet), melynek első kézzelfogható jele a tavaly májusban érkezett 8-as koncepciómodell volt. Most pedig már az új 8-as sorozatgyártásba szánt végleges változatáról, pontosabban egy álcázófóliás M850i xDrive Coupéról bukkantak fel hivatalos gyári fotók.
Ahogy a 29 esztendővel ezelőtt debütált előd, úgy a 2018-as kiadás sem egy kőkemény sportautó, hanem sokkal inkább egy olyan GT-sportkocsi, mely megpróbálja kombinálni egymással a dinamikus menetteljesítményeket és a modern luxust. A 21 colos kerekeken gördülő M850i "szíve" egy teljesen újratervezett V8-as erőforrás, mely 530 lóerős teljesítménnyel, illetve 750 Nm-es nyomatékkal rendelkezik.
Az M5-öséhez hasonló összkerékhajtást kapott, 4,75 méter hosszú újdonság nyolcsebességes automataváltóval rendelkezik és bár a menetteljesítményeiről egyelőre még nem beszélt a gyártó, nagyon valószínű, hogy kevesebb mint 4 másodperc alatt katapultál 0-ról 100 km/h tempóra.
Az új 8-as sorozat hivatalos leleplezésére június 15-én kerül sor, a forgalmazás pedig az év második felében fog megkezdődni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.