A két férfinek nem volt szerencséje, a rendőrök megtalálták a tetemes mennyiségű kábítószert.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályának munkatársai június 27-én, kedden délután 4 óra körül Kismarja területén igazoltatásra megállítottak egy BMW-t. A rendőrök az intézkedés során a jármű csomagterét is át szerették volna vizsgálni, ezért megkérték a sofőrt, hogy szálljon ki az autóból.
Amikor a sofőr kiszállt, utasa átpattant a kormány mögé és elhajtott. A menekülő autót nem sokkal később sikerült megállítani, a két férfit, Cs. Árpádot és B. Rolandot pedig előállították. Mint kiderült, a BMW csomagterében 3 kilogramm marihuánát szállítottak, amitől menekülés közben gyorsan megszabadult az újdonsült sofőr. A kábítószert a rendőrök megtalálták az út mellett a fűben.
A 42 és 27 éves gyanúsítottakat őrizetbe vettek és kábítószer birtoklása miatt nyomozást indítottak ellenük.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.