Autó MTI 2015. április. 23. 19:26

Változtatna a kgfb-törvényen a Magyar Autóklub

A Magyar Autóklub a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény módosítását javasolja, mert egyrészt a gazdasági totálkár fogalommeghatározása nincs összhangban a kgfb-ben és a Polgári törvénykönyvben, másrészt versenyjogilag aggályosak a szabályok.

A Magyar Autóklub szerint versenyjogilag kifogásolható, hogy egyes biztosítók a felelősségbiztosítási alapú károk rendezése során a szervizek és alkatrész forgalmazók között egyes, az adott biztosító által kiemelt vállalkozások javára különbséget tesznek az elismert vállalkozási díjak és alkatrészárak mértékében. A károsult jogszabály alapján jogosult a teljes kártérítésre és nem annak alapján, hogy melyik biztosító melyik partnerével javíttatta ki gépkocsiját.

A közlemény szerint a jelenlegi szabályozás azt eredményezi, hogy a vétlen károsultaknál indokolatlan és sehonnan meg nem térülő veszteség keletkezik, a vétkes károkozó helyébe lépő felelősségbiztosítónál viszont indokolatlan gazdagodás; míg a kgfb alapján a biztosítóval szemben a kijavítás teljes költsége nem érvényesíthető, addig az egyenes károkozóval szemben a Ptk alapján igen. A hatályos szabályozás azt is eredményezi, hogy a biztosítók a roncsérték indokolatlanul magas értékmeghatározásában váltak érdekelté. 

Közölték, hogy az autóklub április 15-i ülésén megtárgyalta a devizaalapú autó hitel-, kölcsön-, és pénzügyi lízingszerződéseket is érintő és a pénzügyi intézményeket terhelő elszámolási kötelezettséggel kapcsolatos törvények rendelkezéseit. Kiegészítendőnek tartják azokat a jogszabályi rendelkezéseket, melyek alapján a törvényi elszámolási kötelezettség kizárólag a fogyasztónak minősülő természetes személy autósokkal szemben terheli a pénzügyi intézményeket, hiszen valós és védendő fogyasztói érdekek az úgynevezett kényszervállalkozásoknál, vagy családi vállalkozásoknál  - például színész bt., takarító kft. - ugyancsak felmerülhetnek.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.