2013. január. 14. 14:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 14. 14:27 Autó

Javul a latyakhelyzet Pest megyében

Javultak a közlekedési feltételek a déli órákra Pest megyében, mivel a fő- és mellékutak burkolata többnyire már latyakos, ám a Pilisben néhol még kisebb fennakadásokra kell számítani - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a megyei katasztrófavédelem szóvivője.

Dabas, Monor és Cegléd környékén korábban ónos eső hullott, ami a 15-20 centiméternyi hóval együtt komoly gondokat és baleseteket is okozott az utakon. Jelenleg ebben a térségben eső esik. Itt, illetve Pest megye többi részén a fő- és mellékutak burkolata jelenleg latyakos, viszonylag jól járható, de nem árt az óvatosság - közölte Pécsi Norbert a Magyar Közút) elmondta, hogy

A Solymárnál történt baleset környékét továbbra is jobb elkerülni (a 10-es főút e szakaszán egy fát szállító kamion borult félig árokba), mert a járműveket csak a főváros felé engedik, Pilisvörösvár felé áll a kocsisor - tette hozzá a Magyar Közút szóvivője.

A katasztrófavédelem egységeinek a régióban délig 10 helyen kellett árokba borult, illetve balesetet szenvedett járműveket menteniük - tájékoztatta Spitz Alexandra megyei szóvivő az MTI-t. Szentendrére és környékére háromszor is vonultak. A 11-es főúton, a Bükkös-pataknál például egy szlovák rendszámú, elakadt kamiont vontattak ki, nem sokkal odébb pedig egy forgalmi akadályt képező Volán-buszt és egy árokba csúszott személyautót húztak ki a hóból.

Pomázon pedig egy 26 tonna tűzifát szállító, román rendszámú nyerges vontatót kellett kiszabadítaniuk, mert a járművezető eltévedt, majd elakadt a szűk Diófa utcában - tette hozzá a szóvivő. Ugyanezen a településen, a Margitliget utcában traktorral vontattak ki egy árokba csúszott autóbuszt, az utasokat mentesítő járat vitte tovább, személyi sérülés nem történt.

A megyei katasztrófavédelem egységeinek Bénye és Káva között, illetve Dabason és Ráckevén egy-egy árokba sodródott személyautó, illetve Csévharaszt és Monor között egy kisbusz miatt kellett beavatkozniuk, néhol átmeneti útzára is szükség volt - sorolta Spitz Alexandra. Személyi sérülés egyik esetben sem történt - tette hozzá a szóvivő.

Percről percre híreinket itt olvashatja!

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.