Autó Biró Csongor 2010. december. 15. 10:07

Eldőlt, kik szállítják Orbán Viktor vendégeit

A kormány az EU-elnökség lázában ég, a kormányfő uniós tagállamok vezetőivel egyeztet, a háttérben a Külügyminisztérium készül a feladatok hétköznapi ellátására. Ilyen például az államfők, miniszterek, királyok, EU-bürokraták szállítása országon belül és Budapesten.

Ez a feladat meghaladja a magyar állam jelenlegi erőforrásait, a Köztársasági Őrezred gépjárműparkja a megnövekedett igényeket nem tudná kiszolgálni. Ezért a külügy meghívásos közbeszerzést írt ki, amelyen önköltségi áron várt felajánlásokat cégektől, autóimportőröktől.

Robák Ferenc, a hathónapos EU-elnökség operatív ügyeiért felelős kormánybiztosa egy korábbi interjúnkban elmondta: „Költségtakarékos megoldásokon dolgozunk, igyekszünk spórolni a brüsszeli kiutazásoknál is. A gépkocsiflottát is megerősítjük, reményeink szerint a pályázati feltételeknek megfelelően, önköltségi áron kapunk meg mintegy kétszáz járművet. December közepére egyébként minden közbeszerzésnél meglesz a nyertes pályázó.”

Zöld limuzinok Davosban

A január 27. és 31. között a svájci Davosban lezajlott 40. Világgazdasági Fórumra érkezők kizárólag a Green Eco matricával ellátott járművek közlekedhettek. Ennek megszerzéséhez az adott autó üzemanyag-fogyasztása nem haladhatja meg 100 kilométerenként a kilenc litert, szén-dioxid-kibocsátása pedig kilométerenként a 230 grammot. Az Audi és a Volkswagen összesen 270 járművet bocsátott rendelkezésre, hogy a résztvevők gyorsan és biztonságosan célhoz érhessenek. A flotta különlegességeinek elsősorban az a 86 Audi A8L 3.0 TDI számít, amelyek - papíron - átlagosan 8,5 liter gázolajjal is beérik 100 kilométerenként. A győri motorral szerelt dízel Audik mellett 80 Volkswagen Multivan és Caravelle állt a vendégek rendelkezésére. A különösen magas rangú résztvevők a 12 páncélozott Audi A8L egyikével érkezhettek a helyszínre, ezekre nem vonatkozott a környezetvédelmi előírás, így elnézték az akkor még 450 lovas W12 motorok magas fogyasztását (az áprilisban bemutatott új A8-as W12-es motorja immár 6,3 literes és 500 lóerős). További 70 autót a svájci rendőrség számára biztosított az Audi a Világgazdasági Fórum ideje alatt, a szolgálatot 3.0 TDI quattro, 2.0 TDI quattro és 2.0 TFSI quattro kivitelű Audi Q5 modellek segítették. A szervezők Audi A6 Avant 2.7 és 3.0 TDI quattro modellekkel közlekedtek. Az Audi összesen több mint 190 autóval érkezett Davosba.

Robák Ferenc december 7-ei sajtótájékoztatóján ismertette az elnökségi gépjárműpark biztosítására kiírt közbeszerzési pályázat eredményét.

A kiírásra egyedül pályázó Porsche Hungária Kft.-vel sikerült megállapodniuk az állam számára kedvező bérleti szerződésről. Ennek értelmében mintegy 210 gépjárművet bocsát rendelkezésre a Porsche Hungaria – a Népszabadság információi szerint 69 millió forintért.

Az autók többsége Audi és Skoda típusú személygépkocsi, de több VW Caravelle kisbusz is viszi majd az előkelő utasokat a tanácskozási helyszínekre, illetve a szállodákba. Az A8-as limuzinok között sok szolgált már korábbi VIP-eseményeken, így többek között a januári világgazdasági fórumon, Davosban is.

Ezeken kívül a Polar Mobil Kft. (a Saab és az Isuzu hazai forgalmazója) 10 darab Saab 9-5 típusú gépkocsit bocsát az elnökség rendelkezésére, amelyek a repülőtéri elnökségi váróhoz (a Magyar Posta vadonatúj reptéri épületét adja kölcsön) szállítják a repülőgépektől az utasokat. A Citroën 2 mikrobuszt, 1 teherautót és 2 darab C4 személyautót bocsát rendelkezésre. A kedvezményes tankolásról a Mol-lal egyeztetnek.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.