Megjelent a madárinfluenza a világ legnagyobb madarai közé tartozó kaliforniai kondorok körében is. A kihalás szélén álló madárfajnak hatalmas veszteséget jelent a 21 arizonai egyed elvesztése.
Alig egy hónap leforgása alatt 21 kaliforniai kondor pusztult el madárinfluenza miatt – jelentette a CNN az amerikai vadvédelmi szolgálat alapján. Mint írták a kórokozó egyelőre csak a kihalás széléről megmentett madárfaj Arizona és Utah államok határán élő “délnyugati állományában” – jelent meg, de nagy az aggodalom.
A március 30. és május 5. közötti időszakban talált elpusztult állatok között volt nyolc költő pár is. Négy beteg állatot az arizonai Liberty Wildlife vadmentő állomáson kezelnek.
A madarak pusztulása hátráltathatja a faj megmentésére tett erőfeszítéseket. A kaliforniai kondorok lassan szaporodnak, hiszen nyolcéves korukra válnak ivaréretté, és évente jellemzően csupán egy utódot tudnak felnevelni.
Egyetlen egyed elvesztése is nagy hatással van az állományra
- idézték a faj megmentésén dolgozó Peregrine Fund vezetőjét. A fejlemények miatt a vadvédelmi hatóságok már a vadmadarak beoltását fontolgatják.
A kaliforniai kondorok fontos szerepet töltenek be a térség ökoszisztémájában, mert azzal, hogy elfogyasztják az elhullott állatokat, elejét veszik az esetleges bennük lévő kórokozók további terjedésének.
A hatalmas, három méteres szárnyfesztávolságú, 12 kilogramm tömeget is elérő madarakat emellett szentként tisztelik a legnagyobb kaliforniai őshonos népcsoport, a Yurok törzs tagjai.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
