Tech hvg.hu 2023. április. 12. 11:18

Meghalt az első ember, aki a madárinfluenza H3N8-as típusától fertőződött meg

Dél-Kínában szedte első emberi áldozatát a H3N8. Ez az első regisztrált eset, hogy valaki madárinfluenzába halt bele – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A madárinfluenza-vírusok egyik leggyakoribb, de az állatállományra nézve kevésbé veszélyes típusát, a H3N8-at egészen tavaly tavaszig nem mutatták ki emberi szervezetben. Aztán áprilisban és májusban két ember is megbetegedett a kórokozóról Kínában.

A WHO tájékoztatása szerint egy évvel később, idén tavasszal a vírus első halálos áldozatát is regisztrálták az emberek között. Egy Kínában élő nő – akinek más, a többi között daganatos megbetegedései is voltak –, februárban súlyos tüdőgyulladást kapott, kórházba került, később pedig belehalt a gyulladás szövődményeibe.

Így immár három olyan esetet regisztráltak, amikor ember fertőződött meg a madárinfluenza vírusától. Úgy tudni, mindhárman élő baromfikat áruló piacon érintkeztek a kórokozóval.

A WHO szerint járványtól nem kell tartani, és a H3N8-típusú fertőzéses eseteknek nincs közük ahhoz a világszerte tomboló madárinfluenza-járványhoz, amelyet a H5N1 vírus okoz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.