Indul a lemosó permetezés, hogy még rügyfakadás előtt megelőzzék a kártevők felszaporodását.
Február 7-től kezdődik a budapesti parkok és fasorok fáinak szokásos tél végi lemosó permetezése – közölte Facebook-oldalán a Főkert Zrt. A tervek szerint a március közepéig tartó munkálatokat éjszaka végzik majd, hogy ne zavarják a forgalmat.
A permetezőszerrel a fák kéregrepedéseiben megbúvó kártevők felszaporodását igyekeznek megakadályozni, még rügyfakadás előtt.
A paraffinolaj tartalmú permetszer vegyszermentes, és sem az emberre, sem a környezetre nem ártalmas, illetve az autókban sem tesz kárt – írta a Főkert Zrt.
Simon Anita: A hulladék értékes tud lenni, érdemes ezt kihasználni
Új mentalitásra van szükség a hazai hulladékgazdálkodási piacon, amelyet alaposan megrostál majd az elkövetkező egy-két év, véli az Alteo szakértője. Vélemény.
Még a fővárosi főkertész is azt kéri, ne szedjük össze a leveleket a kertünkben
"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is
Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.