Kevés kérdés osztja meg manapság jobban a társadalmat, mint a harcos vegetáriánusok, vegánok és a megrögzött húsevők közötti ellentét. „Sokszor keressük a történelmi kapaszkodókat, az azonosulási lehetőségeket az egyes fogyasztási szokásaink mögött: a növényfogyasztás híveinek erre nagyszerű lehetőséget kínálnak a spanyol Sidrón-barlangban talált leletek, melyek azt bizonyítják, hogy az ott élt neandervölgyiek kizárólag gombákon és növényi részeken éltek, mintegy 50 ezer éve. Ezzel körülbelül egy időben a belga Spy-barlang lakói meg a gyapjas mamutot részesítették előnyben” – mondja Nagy-Laczkó Balázs régész, néprajz- és vallástudós, a Napi Táptudás blog társszerzője. A képlet egyszerű, és nem kell mögötte nagy ideológiát keresni:

azt ették, ami ott termett és nevelkedett, ahol éltek.

A kulturális és etikai tényezők csak a lehetőségek bővülésével jelentek meg. Nem is gondolnánk, mennyire mélyről gyökerezik az, miként tekintünk a salátára vagy egy vaskos szelet húsra és milyen kulturális jelentéssel ruházzuk fel. A Nagy-Laczkó Balázs arra is kitér, hogy az ókori görögök és rómaiak büszkén nevezték magukat salátaevőnek – szemben a műveletlennek tartott, barbár húsevőkkel.

„A történelemben ritkán válik el egymástól a helyes és az egészséges fogalma: az antik civilizációk bukásával a korábbi barbárok emelkednek felül, a történetírásban újra és újra találkozunk a mérhetetlen mennyiségű húst evő és sokat ivó, legendás harcosokkal és királyokkal. A húsfogyasztás férfias volta, a testi erővel való azonosítása láthatóan igen régen beágyazott az európai kultúrába, ahogy a szellemi szférák magasságait járók aszkétizmusa és sokszor erkölcsi megfontolást tükröző hús-, és más étkezési tilalmai is velünk voltak a történelem során” – magyarázza Nagy-Laczkó Balázs.

Pixabay / Free-Photos

Az anyagi lehetőségek azonban mindig is meghatározóak voltak. „A szegény rétegeknek ritkán adatott meg a lehetőség a kezdetben az elit kiváltságának tekinthető cukros és zsíros falatokra: nem véletlenül olvad egybe a cukormáz és a narancs az anyagi jóléttel Dickens Karácsonyi énekében, vagy a kolbász és egyéb felvágottak Zola Párizs gyomra című regényében” – tér ki irodalmi példákkal is a szokásokra a régész. Mostanra azonban „étkezési szocializációról” beszélhetünk:

ami például a nagyszüleinknek még ünnepi falat és ritkaság volt (gondoljunk csak a datolyára vagy a fügére), nekünk már mindennapos.

Nagy-Laczkó Balázs szerint azonban azok a tényezők, amelyek alapvetően meghatározzák, mit és miért eszünk, nem változtak egyáltalán a történelem során: „Ma is éppen úgy, mint a múltban, az emberek többsége számára a lehetőségek, az „úri”, azaz az elit minta a meghatározó és persze az a bizonyos „saját”, amit szüleinktől és nagyszüleinktől láttunk.”

Napjaink kihívásai

Ma már egészen más lehetőségeink vannak, ha enni szeretnénk: bármit, bármikor levehetünk az üzletek polcairól, teremjen csak bárhol a világon. „Azt esszük, ami finom. Persze, ha van mit. Az egészségesség azonban csak ezután jön. Én egyetlen felméréssel sem találkoztam még, ahol az emberek többsége az egészségességet az élvezeti érték elé helyezte volna” – mutat rá Papp Andrea gasztrobiológus, táplálkozástudományi szakember, aki az említett Napi Táptudás blogot alapította. A szakértő szerint igencsak meglepődnének a régmúlt lakói, ha a mi dilemmáinkkal és problémáinkkal szembesülnének: „Az egyik legnagyobb küzdelmünk az, hogy ne hízzunk el és hogy ne dobjunk ki élelmiszert. A mi társadalmunk számára már nem az az elsődleges kérdés, hogy lesz-e mit enni, hanem hogy milyen lesz az, amit enni fogok” – emeli ki.

Annak azonban más oka is van, hogy bár egyre nagyobb teret kap az egészséges táplálkozás, nem mindig találjuk az irányt az információk kereszttüzében. Papp Andrea arra is kitér, hogy a táplálkozástudomány elég fiatalnak számít: „a XX. század elején lett fogalmunk egyáltalán arról, hogy léteznek vitaminok” – mutat rá. „Röpke száz év alatt elég sok mindent megtudni a táplálkozás biológiai oldaláról, amire persze minden esetben reagált a diéta- és élelmiszeripar is. A trendek hatását pedig a fogyasztásunkra nem kell bemutatni” – teszi hozzá.

Reviczky Zsolt

Tomboló minőségi éhezés

Szabó Adrienn dietetikusnak is az a véleménye, hogy hiába elérhető a világ összes alapanyaga egyes élelmiszerboltokban, mégis viszonylag egyoldalúan táplálkozunk. A „pénzkérdést” pedig a szakember árnyalja: „az emberek arra költenek, ami számukra megéri és nem arra, ami olcsó”. Munkája során azt tapasztalja, hogy még ha törekednek is egészséges táplálkozásra az emberek, ez gyakran tájékozatlanággal párosul: „Azt hisszük az édesburgonya egészségesebb, pedig a bő olajban sütve korántsem az, azt hisszük, a barnacukor egészségesebb, mert drágább, és így sok üres kalóriát viszünk be. Sokan úgy vélik, a zöldségek általában drágák, ezért nem szánnak figyelmet a változatos zöldségvásárlásra, így maradnak a borsófőzeléknél, amit jó sok habarással és hozzáadott cukorral készítenek el. De ilyen az olívaolaj is, mely valóban értékes alapanyag, azonban azzal már nem számolunk, hogy ugyanannyi kalóriát tartalmaz, mint a sertészsír” – sorolja a gyakori tévhiteket.

A türelmetlenség is visszatartja az embereket az egészséges táplálkozástól. „Sokszor nem látjuk be, hogy az egészség kulcsa nem egy-egy kampányszerű, szélsőséges diéta követése. Az egészséges étkezés lényege pont az, hogy hosszú távon van szerepe táplálkozási szokásainknak és elfogyasztott ételeink beltartalmi értékének a daganatmegelőzésben, az immunrendszer támogatásában, a jó közérzet elérésében, a komfortos bélműködés kialakításában, az öregedés késleltetésében, a teljesítőképesség fokozásában, a regeneráció serkentésében, és a betegségek elkerülésében” – hangsúlyozza a szakember.

Arra a kérdésre pedig, hogy miért eszünk, örömmel válaszolná azt, hogy azért, mert éhesek vagyunk, de sok az egyéb indíték is, melyek célja nem az egészégre irányul: „Mert kínálnak, mert stresszelek, mert unatkozom, mert megérdemlem, mert örömforrás, mert ingyen van, mert ünnep van, mert most nem fogyózom, mert a gyermekem mindig hagy maradékot, mert izmosodni akarok…” – sorolja. Mindezen indítékok közrejátszanak a hazánkra is oly jellemző elhízásban, és miközben a mennyiségi éhezés már nem jellemző, a minőségi éhezés tombol. Az ebből eredő hiányállapotok ugyancsak betegségekhez vezethetnek, így ez a jelenlegi helyzet a prevenció sarkalatos pontját kell képezze.

A dietetikus azt viszont kifejezetten reménykeltőnek tartja a táplálkozási dilemmáktól frusztrált világunkban, hogy új irányzatok vannak megjelenőben: ezek egyike az intuitív (ösztönös) étkezés. Ennek lényegét pedig a következőkben ragadhatjuk meg: „Érzékenyen veszi figyelembe a test éhségre és teltségre vonatkozó jelzéseit, a testalkatot pedig nem csupán a mérlegen kijelzett szám alapján értékeli. Az egészséget nem teszi egyenlővé a vékonysággal és nem démonizál semmilyen élelmiszert. Nem hirdeti egyetlen nyersanyag feljebbvalóságát sem és nem kelt bűntudatot. Azt tartja, hogy az egészséges életmód alapja a kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes, élvezetes táplálkozás.”