Zhvg hvg.hu 2020. szeptember. 07. 10:50

Hiába bíznak ebben az olajcégek, úgy tűnik, a műanyagok sem mentik meg az olajipart

Míg az olajipar leginkább a műanyagokban bízik, egy új tanulmány szerint ennek egyáltalán nincs alapja.

Zhvg
Friss cikkek a témában

A múlt héten jelentette be több vezető olajcég is, hogy több száz milliárd eurót invesztálnak abba, hogy növeljék az olaj műanyagipari keresletét, hogy ezzel kompenzálják az elektromobilitás és a megújuló energiaforrásokra való áttérés miatti kiesést. A műanyagipar csúcsát 2027-re datálják.

A Carbon Tracker (CT) nevű, klímavédelemmel és annak pénzügyi oldalával foglalkozó agytröszt frissen megjelent tanulmánya azonban ennek ellentmond: a fő állításuk, hogy az olajipar várakozásaival ellentétben nem lesz akkora kereslet a műanyagra az elkövetkezendő években, hogy az fenntartsa, vagy növelje az olaj iránti keresletet.

Kitértek arra is, hogy a BP és az IEA olajcégek is a petrokémiában látják az olajipar „megmentőjét” és 45-95 százalékban a műanyagra alapoznának.

A tanulmány egyik érdekessége, hogy míg több számítás is azt valószínűsítette, hogy a koronavírus-járvány miatt nő majd a műanyag iránti kereslet, a CT számításai szerint 4 százalékkal visszaeshet idén. Ez pedig a döntéshozóknak is nagyobb teret ad: Európa- és Kína-szerte egyre több szabályozás lát napvilágot, mind a termékek megtervezésére, mind a műanyagok helyettesítésére és az újrahasznosításra vonatkozólag.

tudatos mindennapok
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.