A pártok tiltakoznak, a hatóságok kutakodnak, a közösségi média pedig felrobbant, miután a román alkotmánybíróság érvénytelenítette az államfőválasztás első fordulójának eredményét.
A pánik és a megkönnyebbülés egyszerre lett úrrá a román közéleten, miután a romániai elnökválasztás előtt két nappal, a diaszpórában pedig már zajló szavazás alatt érvénytelenítették a voksolás első fordulóját. Az Alkotmánybíróság azután döntött az érvénytelenítésről, hogy Klaus Iohannis hivatalban lévő államelnök feloldotta a választások befolyásolásáról szóló Legfelsőbb Védelmi Tanács dokumentumait.
A jelentés szerint Bogdan Peschir brassói üzletember, és dél-afrikai partnerei több, mint egy millió euró adománnyal támogatták a szélsőjobboldali Călin Georgescu Tiktokon folyó kampányát. A kampány sikerét a közösségi hálón több, mint 25 ezer megvásárolt TikTok-fiók és influencerhálózat is segítette, amelynek tagjai fejenként ezer eurós sikerdíjat kaptak a működtetőktől.
A választás érvénytelenítését követő órákban sorra nyilatkoztak a pártok a kialakult helyzetről. A jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) második fordulóba jutott elnökjelöltje, Elena Lasconi kemény hangú nyilatkozatban tiltakozott az Alkotmánybíróság döntése ellen. „Ez az a pillanat, amikor Románia lábbal tiporja a demokráciát” – fogalmazott a politikus. Annak ellenére, hogy nem tagadta a visszaéléseket, úgy vélte, az embereket „hagyni kell” dönteni.
Az első forduló nyertese, Călin Georgescu először videóüzenetben jelentkezett, majd egy telefonon keresztül a Realitatea Plus tévécsatornára is bejelentkezett és azt mondta: „ugyanaz történik” vele, mint Trumppal, nem akarják elismerni a győzelmét, megpróbálják megakadályozni, hogy választások útján hatalomra jusson, de – hangsúlyozta a Georgescu – 9 ember (az Alkotmánybíróság tagjai) nem tudják fölülírni 19 millió választó akaratát.
A magát függetlennek nevező jelölt is nyugalomra intette támogatóit, hasonlóan a másik szélsőjobboldali párt, az AUR elnökéhez, és továbbra is azzal biztatja híveit, hogy „győzni fogunk”. George Simion néhány órával a nyugalmat kérő közleménye után meggondolta magát, és vasárnapra, a választás eredetileg kitűzött dátumára tiltakozni hívta a szimpatizánsait. Marcel Ciolacu, a kormányzó szociáldemokraták jelöltje az „egyetlen észszerű” megoldásnak nevezte az Alkotmánybíróság döntését, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a következő időszakban a választás befolyásolásában résztvevő hálózatot fel kell tárni, és „megnyugtató bizonyítékokkal” kell alátámasztani az érvénytelenítésről szóló határozatot. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökeként szintén elfogadta a döntést, és arra hívta fel a figyelmet: a szélsőjobboldali pártokkal szemben közös jelölt állítására van szükség.
Ahogy a kampányban, úgy az alkotmánybírósági döntés után sem követték egyöntetűen a pártszimpatizánsok a pártok állásfoglalásait. A közösségi médiában, de több romániai nagyvárosban és a külföldi szavazókörzetekben is érezhető volt a feszültség. A diaszpóra órákkal az érvénytelenítés után is, este 6-ig szavazott, több mint negyvenezer szavazat gyűlt össze az urnazárásig. Az Olaszországban élők még akkor is tömött sorokban mentek voksolni, amikor már a román és a nemzetközi sajtó is közölte az érvénytelenítésről szóló hírt. A konzulátusokon, nagykövetségeken, a szavazóhelyiségek körül összegyűltek az emberek, a Hotnews hírportál arról számol be: gyakoriak voltak a szóváltások a két elnökjelölt hívei között, a diaszpórát is mélyen megosztotta a választás, majd annak felfüggesztése is.
A román közösségi médiát elárasztották a döntés miatt hálálkodók, vagy épp azt elutasító posztok. Georgescu kritikusai mémekkel, vicces posztokkal azt szemléltették, hogyan menekül a szélsőjobboldali hálózat és az elnökjelölt a küszöbön álló számonkérés elől. Az utóbbi hetek legfelkapottabb posztja az volt, amelyen Calin Georgescu lóháton látható – egy Putyin kampányfotó utánzatán. Most ez a fotó kelt újra életre, a Georgescu-ellenes influencerek a „Kilovagol Romániából” üzenettel búcsúztatták az oroszbarát jelöltet.
A szélsőjobboldali jelölt hívei először tiltakozóhullámot indítottak el, köztük a gyűlöletkeltő, nőellenes üzeneteik miatt nemzetközi hírűvé vált Tate fivérek is. A brit és amerikai állampolgárságú influencerek ellen már korábban eljárást indított a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség bűnszervezet, emberkereskedelem, nemi erőszak, és informatikai rendszerekbe való illetéktelen behatolás-adatkezelés gyanújával. „Ezek az átkozott oroszok arra ösztönzik az embereket, hogy hozzáértő vezetőre szavazzanak” – írta Andrew Tate az X-en.
Az utcai összeszólalkozások Ploiesten vezettek tettlegességig. Péntek este a Bukaresthez közeli városban egy 38 éves nő és egy 32 éves férfi rongálta meg a kormányzó szociáldemokrata párt helyi székházát, a rendőrség előállította a tetteseket.
Péntek éjjel, szombat hajnalban egyre több olyan poszt jelent meg, hogy a Georgescu-kampányban résztvevő influencerek, a közösségi médiában ismertté és tömegek által követett szereplőkké váló emberek elhagyják az országot. A szervezett bűnözés elleni ügyészség és a román hírszerző szolgálat emberei több érintetthez is kiszálltak. Így megjelentek a szélsőjobboldali jelölt számára pénzügyi támogatást biztosító brassói üzletember lakásán, és előállították az illegálisan működő szélsőjobboldali szervezetek több tagját is.
Köztük van Șerban Suru, aki a betiltott Legionárius Mozgalom elnökeként hivatkozik magára, és aki a múlthéten a vasgárdista vezér, Corneliu Zelea Codreanu megemlékezését szervezte. A rendezvény után azért robbant ki botrány, mert egy nappal a parlamenti választás előtt több ismert politikus is részt vett ezen, az összegyűlt tömeg pedig náci karlendítéssel tisztelgett.
A szélsőjobboldali hálózatok terjedésére és erősödésére a romániai hatóságokat az elmúlt tíz évben többször figyelmeztették a civil- és szakmai szervezetek, de mindeddig nem történt semmi. A legionárius eszméket terjesztő szélsőjobboldali Camarad rádió pedig úgy közvetít online tartalmat, hogy a román médiahatóság, az Audiovizuális Tanács már többször eljárást indított ellene.