Állítása szerint a merénylet felért volna egy kisebb atomrobbanással.
Letartóztattak egy floridai férfit, aki a gyanú szerint fel akarta robbantani a New York-i értéktőzsdét – írja a BBC.
Harun Abdul-Malik Yener ellen azután indult nyomozás, hogy az FBI-t arról értesítették: egy lezáratlan raktárhelyiségben bombakészítéshez alkalmas eszközöket találtak. A floridai Coral Springsben található raktár átkutatása közben a szövetségi nyomozók meg is találták ezeket, és a birtokukba került egy olyan hangfelvétel is, amelyben a férfi Oszama bin Ladenhez hasonlította magát, illetve az internetes keresései között is nyoma volt annak, hogy mire készül, valamint állítólag volt egy YouTube-csatornája, amin azzal foglalkozott, hogyan lehet háztartási cikkekből robbanóanyagot készíteni.
Egy beépített ügynöknek elmondta, a hálaadás előtti héten akarja végrehajtani a merényletet, és azt is elárulta, hogy álruhába öltözve helyezné el a bombát, illetve egy előre felvett üzenetet küldene a sajtónak. Megosztotta azt is, hogy a támadás „olyan lesz, mintha egy kis atombomba robbant volna fel”, „az épületen kívül minden el fog pusztulni”, bent pedig „mindenki meg fog halni”.
Az Associated Press szerint a férfinak szerdán kellett megjelennie először a bíróságon, és itt el is rendelték az őrizetbevételét. Nem ő az egyetlen, akit az elmúlt hónapokban tervezett merénylet miatt tartóztattak le. Októberben például egy afgán férfit vettek őrizetbe, mert állítólag támadást tervezett a választások napjára, augusztusban pedig egy pakisztáni férfit tartóztattak le, aki amerikai tisztviselőket akart meggyilkolni. Nemrég vádat emeltek egy iráni férfi ellen is egy állítólagos összeesküvés miatt, aminek az lett volna a célja, hogy még a választások előtt meggyilkolják a Republikánus Párt elnökjelöltjét, Donald Trumpot.