Az egyiptomi kormányszóvivő szerint a terv három szakaszból áll és részét képezi egy tartós tűzszünet is.
Egyiptom készített egy tervet az Izrael és a Hamász palesztin szélsőséges szervezet közötti fegyveres konfliktus befejezésére, de az érintettek egyelőre nem reagáltak rá – közölte Dia Rasvan, az egyiptomi kormányzat szóvivője csütörtökön.
Hozzátette, hogy a dokumentum részleteit csak azután hozzák nyilvánosságra, ha választ kaptak a konfliktusban résztvevőktől. Egyúttal felszólította a feleket, hogy tegyenek engedményeket a fegyveres műveletek mielőbbi lezárása érdekében.
A tervezet célja, „hogy közelebb hozza egymáshoz az összes érintett álláspontját annak érdekében, hogy véget vessenek a palesztin vér kiontásának, a Gázai övezet elleni agressziónak, és helyreállítsák a békét és a stabilitást a térségben” – áll a szóvivő közleményében, aki szerint Egyiptom előzetesen meghallgatta valamennyi fél véleményét.
Rasvan annyit elmondott, hogy a terv három szakaszból áll, és része a felek közti tartós tűzszünet. Egyiptomi biztonsági források szerint a tűzszünetet 40 izraeli túsz és 120 palesztin elítélt szabadon bocsátása kísérné.
A tervezetben a beszámolók szerint szó van a Gázai övezet irányításáról is a fegyveres konfliktus befejezése után, és Kairó egy szakértői palesztin kormány létrehozását javasolja. Rasvan ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy "minden, a palesztin kormánnyal kapcsolatos ügy kizárólag a palesztinokra tartozik és az összes palesztin fél közötti megbeszélés tárgyát képezi".