Világ MTI 2023. augusztus. 17. 20:35

Washington szankciókkal sújtotta Navalnij feltételezett megmérgezőit

Az Egyesült Államokban tartott vagyonukat is befagyasztották.

Az amerikai kormány szankciókat jelentett be négy orosz állampolgár ellen, akik a feltételezés szerint három évvel ezelőtt megmérgezték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust. A szankciók értelmében az amerikai pénzügyminisztérium a négy orosz minden amerikai vagyonát befagyasztotta, a külügyminisztérium pedig vízumkorlátozásokat vetett ki rájuk.

Az amerikai kormány szerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kötelékébe tartozó ügynökök 2020. augusztus 20-án Alekszej Navalnij szállodai szobájába Novicsok idegmérget csempésztek, majd a bizonyítékokat megpróbálták eltüntetni. Az ellenzéki politikus Moszkvába tartott repülőn, amikor rosszul lett, majd hosszú külföldi gyógykezelést követően 2021-ben hazatért, ahol bíróság elé állították. Politikai bűncselekmények vádjával ítélték el, jelenleg börtönbüntetését tölti, amelyet két hete szélsőségesség vádja miatt 19 évvel meghosszabbítottak.

(Nyitóképünkön Alekszej Navalnij látható. Fotó: SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP)

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.