Világ MTI 2022. március. 09. 09:37

Rövid távon csökkenhet, akár le is állhat az orosz olajtermelés a szankciók miatt

Áprilisra félmillió hordóval csökkenhet az amerikai energiaügyi hivatal szerint az orosz olajtermelés.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Jelentősen csökkenhet Oroszország olajtermelése a következő hónapokban a bevezetett szankciók hatására – írta elemzésében az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA). Becslésük szerint Oroszország februárban napi 11,3 millió hordó kőolajat termelt, de a bevezetett korlátozások miatt a mennyiség márciusban 0,25 millió hordóval, áprilisban pedig 0,5 millió hordóval csökkenhet.

A jelentés szerint „átmenetileg csökkenni fog a termelés, részben mert a szállítással foglalkozó cégek egy része inkább kivár a már érvényben lévő szankciók és az esetleges újabb megszorítások miatt”. Az EIA előrejelzése szerint az export visszaesése mellett az olajtárolók gyorsan megtelnek, ami miatt viszont vissza kell majd fogni, sőt talán le kell állítani a termelést.

A hivatal mindazonáltal úgy véli, hogy összességében sikerül majd exportálni az orosz olaj nagy részét, de időbe telik az új kereskedelmi útvonalak kialakítása és más vevők megtalálása.

Az orosz–ukrán háborúról folyamatos élő közvetítésben számolunk be, ezt ide kattintva éri el:

Az USA visszautasíthatja a lengyel MiG-ajánlatot, romlik a helyzet Csernobilban - percről percre az orosz-ukrán háborúról

Nem járható út az, hogy olyan vadászrepülőket küldjön az USA Ukrajna fölé, amelyeket a lengyel kormány átad nekik - mondta a Pentagon szóvivője. Hajnalban újra lőni kezdték Kijevet az oroszok, eközben a nyugati cégek sorra jelentik be, hogy elhagyják Oroszországot, az amerikaiak pedig azon dolgoznak, hogy nagyobb bajok nélkül ússzák meg az orosz energiaimport leállítását.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.