Világ MTI 2021. augusztus. 23. 20:03

Kanada miniszterelnöke szankciókat vetne be a tálibok ellen

A tálibok terrorszervezetként vannak nyilvántartva Kanadában.

Tálib hatalomátvétel Afganisztánban
Friss cikkek a témában

"További büntetőintézkedések elrendelését fontolgatjuk" - jelentette ki Trudeau a világ vezető ipari hatalmait összefogó G7 csoport vezetőinek keddi megbeszélése előtt.

Emlékeztetett arra, hogy a tálibokat Kanadában már terrorszervezetként tartják nyilván.

Az észak-amerikai ország csütörtökön kezdte meg kimenekíteni az ázsiai országban tartózkodó állampolgárait a kabuli repülőtéren keresztül. Kanadai tisztségviselők hétfőn arra figyelmeztettek, hogy a légikikötő térségében továbbra is kaotikus állapotok uralkodnak.

Az ottawai vezetés nemrég bejelentette, hogy egy bevándorlási program keretében befogad húszezer afgánt.

Trudeau mindemellett nem felelt arra az újságírói kérdésre, hogy támogatja-e az amerikai mentési művelet meghosszabbítását az augusztus 31-i céldátumon túl. Heiko Maas német külügyminiszter és francia hivatali partnere, Jean-Yves Le Drian időközben már közölték, hogy támogatnák a hosszabbítást. Boris Johnson brit miniszterelnök pedig bejelentette, hogy meg fogja vitatni ezt a kérdést Joe Biden amerikai elnökkel a G7 keddi csúcstalálkozóján.

Az Afganisztánban kialakult helyzetről itt írtunk bővebben:

Tálib hatalomátvétel Afganisztánban

Kövesse a cikksorozatot a hvg.hu-n!

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.