Világ MTI / hvg.hu 2021. június. 08. 21:56

Villámok csaptak le Indiában, 27-en meghaltak

Az áldozatok földművesek.

Legalább 27-en haltak meg villámcsapásokban India keleti részén található Nyugat-Bengál államban – közölték helyi tisztségviselők kedden. A heves széllökésekkel kísért, monszunesős időszakot megelőző viharok hat körzetben pusztítottak hétfőn.

A legtöbb áldozat közvetlenül villámcsapás következtében vesztette életét, voltak azonban, akiket kidőlő fák és összedőlő viskók sújtottak agyon – ismertette Mrinal Kanti Rano, az indiai katasztrófavédelmi hivatal egyik illetékese. Mint mondta, az áldozatok többnyire földművesek.

Rano szerint hat embert például egy szivattyúállomásnál ért halálos villámcsapás Mursidabád körzetben. A tisztségviselő elmondta, hogy a monszunesőzéseket megelőző időszakban előfordulnak ilyen viharok, de az áldozatok száma így is szokatlanul magas.

Narendra Modi indiai miniszterelnök részvétét nyilvánította és bejelentette, hogy 200 ezer rúpia (780 ezer forint) kártérítést fognak fizetni a halottak hozzátartozóinak és 50 ezer rúpiát a sérültek után.

A viharos időjárás miatt légörvénybe került egy belföldi légijárat, mielőtt leszállt volna az állam székhelyén. Kalkuttában. Az eset során a gép nyolc utasa sérült meg.

Az indiai meteorológiai szolgálat további viharokra figyelmeztetett a napokban.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.