Világ MTI 2021. március. 19. 05:39

Már a szabadtéri strandok is megnyílhatnak Izraelben

A folyamatosan javuló járványügyi adatokra hivatkozva tovább lazít a korlátozásokon a kormány.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Újabb, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat oldanak fel Izraelben péntektől, néhány nappal a jövő keddi választások előtt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A pandémiát érintő kérdésekben döntő kabinet csütörtök este telefonos szavazással újabb lépéseket tett az izraeli gazdaság, ezen belül a szórakoztatóipar megnyitása felé, miután a magas fokú átoltottság nyomán folyamatosan javulnak a járványügyi adatok.

Már péntek délután öt órától érvényesek az új szabályok, amelyek szerint zárt csarnokokban – ahol az ülőhelyek száma meghaladja az ötezret – legfeljebb a helyek 30 százalékán tartózkodhatnak emberek, de semmiképpen sem lehetnek többen háromezernél. A kisebb, zárt létesítményekben a résztvevők száma nem haladhatja meg az ezret, valamint a terem helyeinek a felét.

A tízezresnél nagyobb, nyitott sportcsarnokokba be lehet engedni az ülőhelyek legfeljebb 30 százalékára nézőket, maximum ötezer embert. Ezen a hétvégén akár már ötezres szurkolótábor is jelen lehet a meccseken a nagyobb stadionokban.

Ezenkívül megnyithatják a szabadtéri uszodákat, strandokat és turistalátványosságokat. A szabad ég alatti medencéket és parkokat a beoltatlanok, köztük a gyerekek is látogathatják.

Ismét szervezhetnek vásárokat és sportbajnokságokat Izraelben a „zöld” szabályok betartásával, vagyis a már beoltottaknak, a koronavírus-fertőzésből felgyógyultaknak és a friss negatív teszteket felmutatóknak.

Ha az emberek egy helyben ülnek egy eseményen, akkor egyelőre nem étkezhetnek, de ha állnak és járkálnak, akkor felszolgálhatnak nekik ételt-italt, vagyis egyelőre csakis állófogadásokat lehet tartani. Zárt térben legfeljebb háromszáz, nyitott területen viszont akár ötszáz fős összejöveteleket is rendezhetnek ezen korlátozásokkal. A mozikat egyelőre nem nyitják meg.

A 90 százalékban már beoltott 16 évesnél idősebb középiskolások elutazhatnak többnapos osztálykirándulásra vagy ifjúsági mozgalmak túráira. Könnyítéseket vezettek be az iskoláknak, az alsóbb osztályok egy részében eltörölték a kiscsoportos korlátozásokat.

Ezentúl megjelennek a koronavírus-gyorstesztek is Izraelben: a szállodákban ezekkel ellenőrzik a még nem oltható 16 év alatti gyerekeket, és ilyen, negatívnak bizonyuló tesztek után léphetnek be azok is, akik valamilyen okból nem oltatták be magukat.

A jövő hét végén esedékes, az egyiptomi kivonulásra emlékező pészah ünnep kezdetét jelző széder estéjét az érvényes gyülekezési korlátozásokkal lehet megtartani, vagyis zárt térben egy-egy család húsz tagja ünnepelhet, a szabad ég alatt viszont ötvenen is együtt emlékezhetnek majd a nyolcnapos ünnep első estéjén.

Szerdán 17 475 embert oltottak be először és 58 653-at másodszor – három hét elteltével – a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett készítménnyel. Az immunizálási kampányban eddig 5 147 284-an kapták meg az első, és 4 467 249-en a második dózis vakcinát is, előbbi szám az ország lakosságának 55,35 százalékát jelenti. A lakosság átoltottságában Izrael továbbra is világelső.

Az elvégzett 80 039 teszt során 1517 vírushordozót azonosítottak, ami 2 százalékos arányt jelent. A harmadik járványhullám mostani, visszavonuló szakaszában 22 028 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta 825 420 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6069-en haltak meg Izraelben.

Hirdetés