Világ hvg.hu 2021. március. 14. 20:52

Megteltek Párizsban az intenzív osztályok, szuperexpresszekkel szállítják vidékre a betegeket

Tömeges evakuálások lesznek szupervonatokkal, a hét második felétől.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A francia kormány nagyjából száz súlyos állapotban lévő koronavírusos fertőzött egészségügyi evakuálását tervezi a jövő héten a Párizs körüli Ile-de-France régióból, miután a fővárosi intenzív osztályok majdnem beteltek – jelentette be vasárnap Gabriel Attal kormányszóvivő.

A politikus a párizsi Orly repülőtéren – ahol a Párizs közli Meaux kórházának két stabil állapotban lévő betegét tették fel a dél-franciaországi Bordeaux-ba induló egészségügyi különgépre – elmondta: eleinte naponta hat repülőgépes átszállítás lesz kevésbé túlterhelt régiókba, mindenekelőtt a Loire-menti városokba és a Bordeaux-i központú Nouvelle-Aquitaine területére, majd a szám fokozatosan nőni fog.

„Ezután tömeges evakuálások lesznek egészségügyi szupervonatokkal, a hét második felétől” – mondta a kormányszóvivő. Egy vonattal legalább 24 és maximum 48 súlyos beteget tudnak elszállítani.

Gabriel Attal megerősítette, hogy a fővárosi régióban „nyugtalanító a helyzet”, hangsúlyozta, hogy „minden ágy számít”, és a „kormány szavatolja, hogy senki nem marad a kórházak kapuján kívül”.

Az egészségügyi tárca adatai szerint a járvány kezdete óta körülbelül ezer egészségügyi átszállítás történt, idén eddig 175.

Jóllehet a kórházban ápoltak száma továbbra is 25 ezren stagnál, az egészségügyi ellátórendszeren azért nagy a nyomás, mert a brit variáns térnyerése miatt az intenzív ápolásra szorulók száma fokozatosan nő: vasárnap este a számuk 4127 volt. Csaknem negyedüket, 1134 beteget a fővárosi régióban ápolnak, ahol koronavírusos fertőzöttek fekszenek az eredetileg rendelkezésre álló intenzív ágyak 95 százalékán.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2024. december. 03. 16:03

Orbán Balázs a HVG-nek: Tiszta a lelkiismeretem

„Ha velem ezt próbálták páran csinálni, egy radikális kisebbség, akkor vajon mit csinálnak azokkal az emberekkel, akik nem képesek megvédeni magukat?” – reagált a doktoriját ért kritikákra a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs politikai alapú diszkriminációt emlegetett, és a HVG-nek kijelentette: tiszta lelkiismerete. Választ adott arra is, hogyan készülhetett a doktorija tézisfüzete a kollégája gépén.