Világ MTI 2021. január. 08. 20:39

Halálra ítéltek három embert istenkáromlásért Pakisztánban

A közösségi médiában tettek megjegyzéseket Mohamed prófétára.

Egy pakisztáni terrorellenes bíróság pénteken halálra ítélt három embert a közösségi médiában közzétett bejegyzéseikért, amelyekben a vád szerint Mohamed prófétát inzultálták.

Egy negyedik vádlottat - egy tanárt - tíz év börtönbüntetésre ítéltek az "istenkáromló tartalmú" megnyilvánulásért - közölte Isztifamul Hak bírósági illetékes a dpa német hírügynökséggel. Az ítélet nem jogerős.

A Pakisztánban a nyolcvanas években uralkodó Ziául Hak katonai vezető által bevezetett, istenkáromlásra vonatkozó törvények akár halálbüntetést is kilátásba helyeznek Mohamed próféta megsértéséért. Jogvédők szerint azonban a jogszabályokat az egyéb vallások, például a síita vagy az ahmadija vallási kisebbség tagjai ellen használják fel a szunnita muszlim többségű országban.

Tavaly júliusban az amerikai külügyminisztérium a vonatkozó pakisztáni jogszabályok felülvizsgálatát sürgette azután, hogy egy istenkáromlással vádolt pakisztáni-amerikai állampolgárt megöltek bírósági tárgyalása közben.

Pakisztánban körülbelül 75 embert öltek meg a nyolcvanas évek óta feldühödött személyek és tömegek istenkáromlásért még azelőtt, hogy bírósági tárgyalásuk egyáltalán megkezdődött volna.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról